Az ukrán főügyész szerint nyomást gyakorolnak rá, hogy szemet hunyjon Szaakasvili tettei fölött

Jurij Lucenko ukrán főügyész állítása szerint hatalmas nyomás nehezedik rá annak érdekében, hogy szemet hunyjon a hontalanná vált Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök tettei fölött.

A főügyész szavait sajtótitkára, Larisza Szarhan hozta nyilvánosságra kedden a Facebook közösségi portálon. A bejegyzésben nem nevesítik, hogy konkrétan kik gyakorolnak nyomást a főügyészség által bűnszövetkezettel való együttműködésért eljárás alá vont Szaakasvili ügyében Lucenkóra, de a főügyész vélhetően a kijevi vezetésre célzott, élén Petro Porosenko elnökkel.

Lucenko átpolitizáltnak nevezte a Szaakasvili ellen indított jogi eljárást. Előző nap az illetékes kijevi bíróság úgy döntött, hogy szabadlábon védekezhet Szaakasvili az ellene folyó perben, elvetve az ügyészség azon indítványát, hogy két hónapra helyezzék házi őrizetbe. A vád képviselői kedden közölték, hogy fellebbezést nyújtanak be.
A főügyész kijelentette: összeomlásra van ítélve az az állam, amely nem képes megvédeni magát az FSZB orosz titkosszolgálattól és Viktor Janukovics leváltott ukrán államfő „bandájától”.

„Megvédem az államomat akkor is, ha Szaakasviliről van szó” – hangoztatta Lucenko, hozzátéve, hogy a politikussal éveken át szívélyes jó kapcsolatokat ápolt, ám utóbbi átlépett minden határt.

Szavai szerint hivatala elegendő bizonyítékkal rendelkezik arra nézve, hogy Szaakasvili – szerinte megbocsáthatatlanul – Janukovics környezetétől fogadott el pénzt, amellyel puccsot készült végrehajtani Ukrajnában. Megjegyezte, hogy ha Szaakasvili ártatlan lenne, nem menekült volna el folyamatosan „pánikszerűen” a hatóságok elől, amelyek ki akarták hallgatni, hanem épp ellenkezőleg, bátran elébük állt volna.

Szaakasvilit múlt pénteken vették őrizetbe és szállították előzetes fogdába a hatóságok Kijevben, azután, hogy néhány nappal korábban ezt hívei megakadályozták.

Az ukrán főügyészség hivatalosan azzal gyanúsítja a volt odesszai kormányzót, az általa Ukrajnában alapított Új Erők Mozgalma elnevezésű ellenzéki párt vezetőjét, hogy erőszakos hatalomátvételre készült az országban, együttműködve a 2013-2014-es kijevi Majdan-tüntetésekkel megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetéssel, az Oroszországba menekült Viktor Janukovics posztjáról leváltott volt ukrán elnök környezetével. Ezt Szaakasvili viszont kategorikusan cáfolja.