Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Az ukránok több mint 70 százaléka ellenzi a termőföldeladás tilalmának feloldását

Az ukránok több mint 70 százaléka ellenzi a termőföldeladás tilalmának feloldását

Az ukránok 73 százaléka ellenzi a termőföldeladás moratóriumának jövő őszre tervezett feloldását – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Rejting közvélemény-kutató csoport egy hete végzett és amelynek az eredményét kedden hozta nyilvánosságra.

Az ukrán gazdaságfejlesztési minisztérium társadalmi vitára bocsátotta azt a törvényjavaslatot, amely szerint 2020. október 1-től feloldanák a 2001 óta érvényben lévő földeladási moratóriumot – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az előterjesztés értelmében csak ukrán magán, illetve jogi személyek, valamint az ukrán állam lenne jogosult termőföld vásárlásra, azaz kizárnák, hogy külföldiek termőföldet vásárolhassanak. Ezen felül a földbérlők vételi előjogot élveznének. Az indítvány továbbá a földtulajdon “egy kézben” történő koncentrációját megyénként 15, országos szinten pedig 0,5 százalékban maximálja.

Mindezek fényében a felmérés azt az eredményt hozta, hogy a megkérdezetteknek csupán a 19 százaléka támogatja a termőföld értékesítésének szabaddá tételét, amelyet mellesleg a Nemzetközi Valutalap (IMF), Ukrajna legnagyobb hitelezője is feltételül szabott Kijevnek már korábban a további kölcsönök folyósítása fejében.

A Rejting kiemelte, hogy azok közül, akik kisebb vagy nagyobb földtulajdonnal rendelkeznek, és maguk művelik a földet, viszonylag többen támogatják a moratórium feloldását, de még az ő köreikben is 60 százalék azok aránya, akik ellenzik.

A termőföld külföldieknek való eladását még kevesebben, a felmérésben részt vevőknek mindössze 13 százaléka támogatná, és 81 százalékuk határozottan ellenzi. Noha a fiatalok és a tehetősebbek közül minden ötödik megengedné, hogy a külföldiek is földtulajdonhoz jussanak Ukrajnában, az ebbe a kategóriába tartozó megkérdezettek háromnegyede elutasította ennek lehetőségét.

A felmérés résztvevőinek 74 százaléka úgy véli, hogy népszavazáson kellene eldönteni a földeladási tilalom feloldásának kérdését, ezt 17 százalékuk tartja szükségtelennek.

A megkérdezettek 58 százaléka vélekedett úgy, hogy a termőföldnek – úgy mint Kanadában és Izraelben – állami tulajdonban kellene lennie. 22 százalék nem ellenzi egy olyan modell bevezetését, amely például Olaszországban létezik, vagyis a termőföld szabad vételét és eladását. A megkérdezett 20 százaléka nem tudott választani a felkínált külföldi példák közül.

Az állami tulajdon dominanciája mellé főleg az idősebb korosztálybeliek, a szegényebb rétegekhez tartozók és azok álltak, akik nem rendelkeznek földtulajdonnal. Más modellt támogatnak a fiatalabbak, a tehetősebbek és azok a földtulajdonnal rendelkezők, akik maguk művelik a termőterületüket. Ugyanakkor az utóbbi kategóriába tartozóknak is legalább a fele a kanadai vagy az izraeli modellt választaná.

A termőföldpiac megnyitásának legveszélyesebb kockázatai között a megkérdezett 41 százaléka a külföldiek tulajdonszerzését jelölte meg, 31 százalék a földtulajdonosok becsapását, vagyis azt, hogy áron alul veszik meg tőlük a termőföldet. Szintén 31 százalék tart attól, hogy az ukrán jogrend még nem áll készen a piacnyitásra, 23 százalék pedig attól tart, hogy oligarchák vásárolják fel a földeket. Mindössze öt százalék mondta azt, hogy nem lát benne semmilyen kockázatot.

kks \ kkp \ kvs

MTI 2019. október 8., kedd 15:46

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!