Az USA a szomszédokkal való együttműködést javasolta Ukrajnának az oktatás nyelvét illetően

John Sullivan, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese azt tanácsolja Ukrajnának, hogy működjék együtt a szomszédos országokkal az oktatási törvény végrehajtása terén, ami a nemzeti kisebbségek nyelvén való tanítás lehetőségét illeti. Az UNIAN hírügynökség szerint az amerikai politikus erről az Ukrán Diplomáciai Akadémián tartott előadásában beszélt.

„Tudom, hogy az oktatási törvény némi aggodalmat keltett Ukrajna szomszédainak körében, különösen a nyelvi követelmények. Támogatjuk a reformot Ukrajnában az oktatás terén, és különösen támogatjuk a megfelelő nyelvi képzés reformját. A nyelv nagyon érzékeny kérdés az egész világon, akár Québecről van szó Kanadában, ahol a franciát használják, franciául beszélnek, akár Írországról van szó, ahonnan a nagyszüleim származnak, ahol Észak-Írországban a gael az anyanyelv” – mondta Sullivan.

A nyelv nagyon forró politikai téma, jelentette ki ezzel összefüggésben.

„Értjük a reform szükségességét. A tanácsunk abban áll, hogy Ukrajna működjék együtt szomszédaival ennek az oktatási reformnak a végrehajtásában, és olyan módon hajtsa azt végre, amely nem sérti azoknak az állampolgároknak a jogait Ukrajnában, akik az ukrán mellett egy másik nyelvet is beszélnek” – hangsúlyozta az amerikai külügyminiszter-helyettes.