Bocskor Andrea: magyarellenes választási kampány zajlik Ukrajnában

A magyar közösségi vezetők, újságírók, tanárok és szervezetek elleni megfélemlítésen alapuló választási kampány zajlik Ukrajnában. Nem elég az, hogy Kijev többször deklarálta az európai integrációs törekvéseit, be is kell tartania az európai játékszabályokat – hangsúlyozta Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn.

A kárpátaljai politikus tájékoztatása szerint az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott felszólalásában rámutatott: az ukrán Központi Választási Bizottság ismét elutasította egy magyar többségű választókörzet kialakítását Kárpátalján, ezáltal a magyar közösség képviselői csak egyenlőtlen feltételek mellett indulhatnak a választásokon.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a tavaszi elnökválasztás után a kárpátaljai magyarság a gyors változásokban bízott, ezzel szemben komoly aggodalomra adnak okot azok a durva visszaélések, melyek a kampány időszakában megfigyelhetők. Többek között ilyen visszaélésnek számít a szavazatok felvásárlása, a hasonló nevű, politikai háttérrel nem rendelkező jelöltek indítása, a választópolgárok megtévesztése a szavazatelvonás érdekében, vagy a titkosszolgálatok általi megfélemlítések – fűzte hozzá.

„Az Ukrajnában élő magyar kisebbségnek ugyanolyan jogok és lehetőségek járnak, mint a többségi nemzethez tartozó állampolgároknak, éppen ezért többek között joguk van az érdekképviseletre”- tette hozzá a fideszes politikus.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében magyar újságíróknak adott nyilatkozatában az üggyel kapcsolatban kijelentette, „példátlan, elfogadhatatlan, európaiatlan az az eljárás, amelynek keretében hétfő reggel a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőinél erőszakos házkutatásokat tartottak”.

Kijelentette azt is, hogy Magyarország Ukrajna új elnökét, Volodimir Zelenszkijt új reménységnek tartja, és reméli, hogy a korábban részéről elhangzott bizakodásra okot adó nyilatkozatok valósággá válnak.

Kiemelte, ha az új elnök nyilatkozatai valódi tettekké válnak, és a kárpátaljai magyarság visszakapja elvett jogait, Magyarország örömmel tér vissza az Ukrajnával folytatandó szoros együttműködéshez. Magyarország a kárpátaljai magyarok érdekében is azt szeretné, ha jövőbeni kapcsolatai Ukrajnával normalizálódnának, és ebben az új ukrán elnök is partner tudjon lenni – tette hozzá Szijjártó Péter.