Bocskor Andrea: újabb politikai támadás készül Magyarország ellen

A jogállamiság magyarországi helyzetét elemző uniós parlamenti különjelentés szövegtervezete és a hozzá készülő vélemény azt mutatja, hogy újabb politikai támadás készül Magyarország ellen, az ellenzék támogatásával. Mindez egyértelmű nyomásgyakorlás a közelgő magyarországi választások kimenetelére – jelentette ki Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatásügyi szakbizottságának (CULT) hétfői brüsszeli ülését követően.

A képviselő magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta a készülő dokumentumban olyan túlzások és kritikák jelennek meg Magyarországgal szemben, amelyek kettős mérce alkalmazására és legkevésbé sem jóindulatú hozzáállásra utalnak.

Mint elmondta, a szöveg a felsőoktatási törvényt, a roma gyerekek oktatásban történő szegregációját, illetve a médiaszabadság helyzetét helyteleníti. Jelzésértékű, hogy a legfőbb problémát még mindig a Népszabadság című napilap bezárása jelenti és az, hogy az egyik magyar napilap Soros Györgyhöz kötődő újságírókat listázta.

A Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésében és az ahhoz csatolni kívánt oktatási bizottsági véleményben elavult és túlzó elemek is szerepelnek, ezért Magyarország objektív vélemény kialakítását várja és a kettős mérce alkalmazásának elkerülését.

Mint elmondta, a magyar képviselők nem élnek a módosító indítvány beadásának lehetőségével, és a jelentés elfogadása ellen fognak szavazni, mert egyáltalán nem értenek egyet annak szövegével. A magyar képviselők arra fogják kérni az uniós parlament néppárti képviselőcsoportjának tagjait, a viták során kiegyensúlyozott és objektív vélemény kialakítása mellett érveljenek, de annak megszavazásától ők is tartózkodjanak a szolidaritás jegyében- tette hozzá a politikus.

Az uniós parlament a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) tagjai az EP plenárisának felkérésére azt vizsgálják, hogy Magyarország kapcsán fennáll-e az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű veszélye. Ha a válasz igen, akkor az EP arra kérheti az Európai Unió Tanácsát, hogy tegye meg az ilyenkor szükséges lépéseket. „A demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok helyzetének romlására” hivatkozva az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikkelye alapján a képviselők tavaly májusban arra utasították a LIBE bizottságot, hogy készítsen plenáris szavazásra kerülő különjelentést Magyarországról.

A szöveg megszavazására júniusban kerül sor. A jelentéshez várhatóan az EP több bizottsága – az alkotmányügyi, a kulturális és oktatási, valamint a költségvetés-ellenőrzési szakbizottság – is csatolni fogja a véleményét. Az uniós parlament plenáris ülése a szövegről szeptemberben szavaz. A javaslat elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára és az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) van szükség az EP-ben. Ezután a miniszteri tanács négyötödös többséggel dönthet arról, hogy fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az EU alapértékei.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az európai uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség.