Brenzovics: a magánszféra és a templomok területére szorítanák vissza a kisebbségi nyelvhasználatot

– A nyelvtörvénytervezetek közül a legradikálisabb változat került elfogadásra, amely tulajdonképpen a magánélet és a templomok területére szorítja vissza a kisebbségi nyelvhasználatot – nyilatkozta a Pulzus Rádiónak Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke október 4-én, az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslat elfogadását követően.

– A törvény – az azt vizsgáló jogi bizottság szakértői szerint is – alkotmányellenes és ellentétes az ország etnikai kötelességvállalásaival. Természetesen nem vitatták meg az érintettekkel – a nemzeti kisebbségek képviselőivel –, illetve nem kértek normakontrollt az Európai Tanácstól, sem a Velencei Bizottságtól. Ráadásul a képviselők többsége egyáltalán nem, vagy csak nagyon felületessen olvasta el azt – konstatálta a KMKSZ elnöke.

Jelenleg két hét áll a honatyák rendelkezésére, hogy benyújtsák az első olvasatban elfogadott törvényre vonatkozó módosító indítványaikat.

A kárpátaljai magyar vezető elmondta, hogy a közelgő választások miatt folyamatos a hangulatkeltés Ukrajnában, aminek fő alanyai sajnálatos módon a kárpátaljai magyarok. Brenzovics a közeljövőben a kisebbségi helyzet további hanyatlását prognosztizálja.

Kárpátalja.ma