Brit vezérkari főnök: Oroszország nagyobb fenyegetés, mint az iszlám szélsőség

A brit hadsereg vezérkari főnöke, Mark Carleton-Smith szerint Oroszország „vitathatatlanul” sokkal nagyobb fenyegetést jelent Nagy-Britannia és szövetségesei biztonságára, mint a szélsőséges iszlám terrorszervezetek, köztük az al-Kaida és az Iszlám Állam.

A tábornok, aki június óta áll a brit hadsereg élén, a The Daily Telegraph című konzervatív napilapnak adott, szombaton ismertetett interjúban kijelentette: Oroszország már megmutatta, hogy kész katonai erőt bevetni nemzeti érdekeinek érvényesítésére.

A vezérkari főnök szerint Moszkva módszeresen törekszik a Nyugat sérülékenységeinek felkutatására és kihasználására, különösen az olyan nem hagyományos területeken, mint a kibertér, a világűr, vagy a tengeralatti hadviselés.

Ebben a helyzetben nincs helye az elbizakodottságnak, és az orosz fenyegetést nem szabad ellenállás nélkül szemlélni. Az Oroszországgal szembeni legfontosabb hagyományos katonai válaszmechanizmus a NATO képességeinek és összetartásának megőrzése – fogalmazott a brit vezérkari főnök.

A tábornok, aki korábban a brit hadsereg különleges feladatokra kiképzett kommandós egységeinek műveleti igazgatója volt, kijelentette: az iszlamista terrorfenyegetés fizikai megnyilvánulásának lehetőségeit mára leszűkítette az Iszlám Állam dzsihadista terrorcsoport „úgynevezett kalifátusának” földrajzi értelemben vett teljes felszámolása. Nagy-Britanniának és szövetségeseinek ezután Oroszországra kell összpontosítaniuk figyelmüket, különösen az angliai Salisbury városában Novicsok idegméreg-hatóanyaggal elkövetett merényletkísérlet után.

E támadás célpontja Szergej Szkripal, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese volt, aki a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott. A volt kettős ügynököt és lányát, Julija Szkripalt, aki szintén súlyos mérgezést szenvedett, hetekig válságos állapotban kezelték Salisbury kórházában, de felépültek, és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak. A londoni kormány állítása szerint a merényletkísérletet az orosz katonai hírszerzés két ügynöke követte el, Moszkva azonban tagadja, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

A brit vezérkari főnök a szombaton közölt interjúban megkérdőjelezte az európai szintű külön védelmi kapacitás kiépítésének szükségességét.

Mark Carleton-Smith tábornok az Emmanuel Macron francia elnök által előterjesztett elképzelésről kijelentette: nem támogatna semmiféle olyan kezdeményezést, amely kikezdené a NATO katonai hatékonyságát. A NATO az európai biztonság letéteményese, rendkívül sikeres szövetség, és „ha valami sikeres, azt tapasztalataim szerint erősíteni kell” – mondta a brit hadsereg vezetője.