Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Egy elsumákolt vakáció margójára

Egy elsumákolt vakáció margójára

A gyerekektől idén elvették az őszi iskolai szünetet.

A hatóságok nem reklámozták különösebben a döntésüket, hogy az őszi vakációt hozzácsapják a télihez, de a közvélemény sem háborgott túlságosan a döntés miatt (a bajusz alatti és családon belüli morgás nem számít), úgyhogy a gyerekek Kárpátalja legtöbb közigazgatási egységében tovább koptatják az iskolapadot, mint eddig. Ha Ungváron nem tüntetnek a diákok a hatóságok eljárása miatt, valószínűleg egykettőre napirendre térünk a történtek felett – mint a legtöbbször, amikor csinovnyikok packáznak velünk. Így azonban, hogy az ügyet felkapta az ellenzéki sajtó, alkalmunk nyílik részletesebben foglalkozni az esettel, s levonni a tanulságokat – az iskolában ez úgyis fontos része az oktatási folyamatnak, itt meg ráadásul kilószámra hever a lábunk előtt. Azok, akik azt szajkózzák, hogy Ukrajnában demokrácia van, vagy legalábbis öles léptekkel haladunk feléje, s azok is, akik szerint a harmadik világ országaival vetekszünk e tekintetben, egyaránt elgondolkodhatnának az eseten.
Demokráciában a kormányon lévők, a közigazgatás tevékenységét a parlament, a helyi önkormányzatok, a kormány által hozott törvények és rendeletek szabályozzák, melyek egyébként azt is előírják, hogy a hatóságok tevékenységükről tájékoztatni kötelesek a közvéleményt. Az őszi szünet körüli kálvária kapcsán viszont mindenekelőtt éppen az tűnhetett fel, hogy egyik hivatalnok sem vette a fáradtságot, hogy időben és alaposan tájékoztassa a közvéleményt a döntésről. Így nem csoda, hogy a szülők többsége nem tudta – a „nem szülőkről” már nem is beszélve –, hogy mely jogszabályok teszik lehetővé egy ilyen döntés meghozatalát a hivatalnokok számára, s azok milyen indoklással határoztak akként, hogy télire ütemezik át az őszi vakációt.
Jogászismerősöm szerint a hatályos törvények és rendeletek csupán azt teszik lehetővé a hatóságok számára, hogy a körülményektől függően döntsenek a vakáció időpontjáról, illetve hosszáról, azt nem, hogy teljességgel eltöröljék az iskolai szünetet. Egy másik ismerősöm viszont, aki a tanügynél dolgozik, azt mondja, hogy szabályosan jártak el, ráadásul a gyerekek szabadnapjai nem vesztek el, hiszen hozzáadják azokat a téli vakációhoz, amely így hosszabb lesz. De megfelelő tájékoztatás hiányában mi alapján döntheti el egy egyszerű halandó, hogy kinek van igaza? Az a körülmény, hogy sajtóhírek szerint még Valerija Lutkovszka, a Legfelsőbb Tanács emberi jogi biztosa is azt ajánlotta a Kárpátaljai Megyei Ügyészségnek, vizsgálják felül az őszi iskolai szünet elhalasztásának törvényességét, arra vall, hogy a döntés nem áll éppen sziklaszilárd jogi alapokon. Azonban a témában az elmúlt napokban megjelent számos cikk egyike sem tartotta érdemesnek a témát arra, hogy alaposabban is körüljárja, vagyis részletesen kifejtse: jogában állt-e végső soron a hatóságoknak eltörölni a vakációt vagy sem.
Ennél már csak az szomorúbb, hogy az ügyet, illetve a lanyha szülői tiltakozást érthetően azonnal felkaroló ellenzéknek gyakorlatilag nem volt hivatalos véleménye az ügyről. Ha valamelyik politikus meg is szólalt e tárgyban, az sem azt tartotta fontosnak elsősorban, hogy rámutasson a hatóságok eljárásának esetleges jogtalanságára, s megemlítsen bizonyítékként legalább egy konkrét jogszabályt vagy paragrafust.
„Kinek higgyek?” – kérdezte tőlem kínjában nevetve egy apuka minap az utcán, s a hangsúly ez esetben azon van, hogy már megint „hitkérdést” kreáltak egy hétköznapi ügyből, amelyben pedig nem pártszimpátiáknak, meggyőződésnek, hanem közönséges jogszabályoknak kellett volna eligazítaniuk a polgárt. Hiszen a jogszabályok éppen arra valók, hogy ne vasvillával és ököllel kelljen mindannyiszor rendezni közösségi kérdéseket, hogy legalább két választás közötti időszakban civilekké változhassanak vissza a pártkatonák. A hit azért is veszélyes ebben a vonatkozásban, mert ha egyszer elvész, nagyon nehéz, szinte lehetetlen visszaszerezni, pedig a törvények a társadalmi rend alapját képezik, s mint ilyenek, nem kérdőjelezhetők meg anélkül, hogy ne vonnánk kétségbe minden egyebet is magunk körül.
Külön figyelmet érdemel, hogy Ungváron némileg váratlanul tömeges tiltakozásra került sor az őszi szünet elmaradása miatt. Több száz iskolás gyűlt össze a megyeszékhely polgármesteri hivatalának épületénél, hogy visszakövetelje a vakációt. Bár nem zárható ki teljesen, hogy spontán megmozdulásról volt szó, amely a közösségi oldalaknak hála jöhetett létre, ugyanígy az sem lehetetlen, hogy a politika alakította az eseményeket. A tüntetés híre hallatán az ember előbb örült, hogy mégis akadtak, akik fel mertek lázadni a hatósági önkény ellen, de utóbb el kellett gondolkodnia az ügyben érintett felnőttek indíttatásán, akik ha mással nem is, a tétlenségükkel mindenképpen előidézték a történteket. A jogszabályok értelmében ugyanis – de a józan ész ugyanezt súgja – iskolásnak iskolaidőben az iskolában a helye, s egyébként is legfeljebb szülei felügyelete mellett, illetve engedélyével vehet részt hasonló megmozdulásokon. Felnőtt embernek tehát ilyenkor mindenekelőtt az iskolás gyerekek, fiatalok érdekeit kellett volna szem előtt tartania, s csak azután az esetleges egyéb szempontokat, amelyek pedagógusként, szülőként, politikusként vezérelhetik.
A rendőrség viszonylag türelmesen viseltetett a tüntetőkkel szemben, ám a hírek szerint gondosan rögzítették az eseményeket, s talán még aznap megkezdődött a résztvevők azonosítása a Posta téren, valamint a megyei adminisztráció épülete előtt készült felvételek alapján. Az ellenzéki sajtó mindjárt riadót fújt, mondván jönnek a megtorlások, a hatóságok bosszút állnak mindenkin, aki tiltakozni mert. Sajnos mindennapjaink tapasztalata nem zárja ki, hogy valaki, valahol valóban készíti már az efféle listákat, ám az is nyilvánvaló, hogy esetünkben gyakorlatilag törvényesen tehetik ezt, miután a tüntetés szervezői megsértették a jogszabályokat, amelyek alól az sem adna felmentést, ha adott esetben a hatóságok valóban törvénytelenül jártak volna el. Régi igazság, hogy törvénytelenséggel nem lehet törvénytelenséget orvosolni. Ráadásul a jogszabályoktól függetlenül, tény, hogy nem a gyerekeknek kellene megvívniuk a felnőttek (politikai) harcait.
Valójában eléggé egyértelmű, hogy mivel állunk szemben. A hatóságok szeretnének az iskolai fűtésszámlán takarékoskodni, ezért erőltették, hogy a gyerekek ne hagyják abba a tanulást a mostani szokatlanul meleg őszön.
A rutinosabb, magas rangú hivatalnokok ügyesen hárították el az elégedetlenkedők vádjait, mondván, az őszi szünetről minden esetben önállóan dönthettek a helyi hatóságok, azok meg jobbára mogorván hallgattak, hiszen a csinovnyikok íratlan szabályai szerint nem illik a felettesekre mutogatni. Némelyik hivatalnokon látszott, hogy nincs véleménye a kérdésről, vagy éppenséggel a gyerekek és szüleik oldalán áll, viszont „jó katonaként” hozzászokott ahhoz, hogy a parancsokat nem mérlegelik, hanem végrehajtják, ezért tette, amit tennie kellett.
A közvélemény megfelelő tájékoztatását pedig nem tartották fontosnak, hisz egyébként sem szoktak hozzá, hogy közemberek előtt magyarázkodniuk kelljen, s amikor mégis nyilatkozni kényszerültek, kicsit zavarba is jöttek. A csúcsot a hivatalnoki nyilatkozatok inadekvátsága tekintetében egyértelműen Marianna Kljap, a Megyei Állami Adminisztráció Oktatási és Tudományos, Ifjúsági és Sporthivatalának igazgatója állította fel, aki a Karpatszkij Objektiv tudósítása szerint azt találta mondani a tüntető ungvári gyerekeknek, hogy a vezetőség úgy döntött, egyesíti a vakációkat, hogy mind a katolikus, mind a pravoszláv karácsony az iskolai szünet idejére essen. Szavain a beregszásziak tudtak igazán jót derülni, ahol akkorra már a második szombatot tanulták végig a gyerekek azzal az indoklással, hogy most „dolgozzák le” a „magyar karácsony” ünnepnapjait.
Kívülálló megfigyelőként szomorú volt látni, hogy az ügyben nem szólalt meg a szakma, vagyis hallgattak a pedagógusok. Természetesen tudjuk jól, hogy a tanárok-tanítók költségvetési alkalmazottak, s az vesse rájuk az első követ, aki már lemondott a nyugdíjas állásáról az igazság érdekében. Csak hát, ha ők nem hallatják a hangjukat ilyen esetekben, az azt jelenti, hogy gyermekeink oktatása-nevelése tekintetében a szakmaiság végérvényesen az utolsó helyre szorult. Ha pedig nem bízhatunk benne, hogy a pedagógus feltétlenül, minden helyzetben kiáll gyermekeink érdekei mellett – mint amikor például megvonják tőlük a vakációt, csak mert már tüzelőre se futja –, akkor nem bízhatunk többé az iskolában sem, ahogyan nem bízunk már nagyon rég a politikusokban, az egészségügyben vagy az igazságszolgáltatásban.
Amikor egy társadalomban ilyen nagyfokúvá válik a bizalomvesztés, mint nálunk, az rendszerint annak a jele, hogy a közösség, a rendszer csődöt mondott, s új alapokra kell helyezni az együttműködést, alapvető átalakításokra van szükség. De ezeket az átalakításokat csak úgy érdemes végrehajtani, csak akkor remélhetjük a sikert, ha végre megértjük, hogy bármiféle reform, módosítás célja kizárólag a mindenek felett álló törvényesség és a társadalmi bizalom helyreállítása lehet. Például a mindenkori ellenzéknek nem azt kellene megígérnie, hogy hatalomra kerülve eltörli elődje minden rendelkezését (csakhogy azután meghozhassa a sajátjait, amelyek nemegyszer ugyanolyan használhatatlanoknak és rövidéletűeknek bizonyulnak), hanem elsősorban azt, hogy mindenkor betartja az ország törvényeit, még a számára kényelmetleneket is. S ha valaki azt kérdezné, hogy egy egyszerű helyhatósági rendelkezéstől, az őszi iskolai szünettől miként jutottunk el hirtelen a világmegváltásig, annak csak azt tudom válaszolni, hogy a törvénytisztelet a mindennapi jogalkalmazásnál kezdődik, amelynek egyaránt része az előírások maradéktalan és feltétel nélküli betartása, illetve a lakosság megfelelő és kötelező tájékoztatása. A tájékoztatás fontosságát külön kiemelném, hiszen azon múlik igen gyakran, hogy élni tudunk-e jogainkkal, s miként.
Hét
Kárpátalja.ma
More in kormány, oktatás, ősz
A nap verse: Pák Diána: Két fényes jel

(Ajtó nyílik, függöny lebben, Ősz bujdos a fellegekben.

Close