Egyesüljünk Oroszországgal?

Az ukránok 41 százaléka támogatná országuk egyesülését Oroszországgal és Belarusszal.

Szeptember 25-e és október 5-e között 2000 ember megkérdezésével közvéleménykutatást végeztek Ukrajnában az ország jövőjével kapcsolatban, amelynek eredményeiről az Ukrinform számolt be december 27-én.

Belarusz, Oroszország és Ukrajna egyesülését az ukránok 41 százaléka támogatta, míg 44 százalékuk ellenezte azt, és 15 százalék nem válaszolt. A szociológusok megállapították, hogy „ha 2010-2011 folyamán az egységes állam támogatóinak száma meghaladta az ellenzőkét, akkor 2012-ben már ellentétes tendenciáról lehet beszélni”.
A statisztika rávilágított, hogy az Oroszországgal való egyesülést leginkább az idősebb korosztály támogatja (53 százalék), és a fiatalok a legkevésbé (32 százalék), míg a városiak jobban, mint a vidékiek. A kezdeményezés legstabilabb támogatói köre a déli (64 százalék), keleti (54 százalék), valamint a Don-környéki (57 százalék) országrészben lakik. Az ország középső és északi részein ugyanakkor a lakók több mint fele ellenzi az egyesülést, a nyugati országrészben ez a szám pedig meghaladja a 80 százalékot.
Ezen felül, a válaszadól legalább egynegyede támogatja az Oroszországgal való közös állam ötletét és Ukrajna EU-hoz való csatlakozását is.
A statisztikai hibahatár 1-2,2 százalék volt.
Forrás: kitekinto.hu