Egyesült Államok 1600 főre bővíti katonái számát a román légibázison

Oroszország a médián és civil szervezeteken keresztül próbálja számára kedvező döntések irányába terelni a NATO-országok közvéleményét – fejtette ki Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a Hotnews.ro román hírportálnak adott interjúban.

Rasmussen arra az újságírói felvetésre reagált, miszerint több NATO-tagállam, így Magyarország is az orosz kémtevékenység fokozódásáról beszél. Szerinte Európan a biztonságot drámaian megváltoztatta az orosz agresszió.
„Kétségtelen, hogy az orosz kémek aktívabbak, mint általában. Tisztán látjuk ugyanakkor, hogy Oroszország komoly energiát fektet a félrevezető információk terjesztésébe, beleértve a média és a civil szervezetek mozgatását. Ez egy nagyon kifinomult művelet, amelynek az a célja, hogy befolyásolja a közvéleményt és nyomást gyakoroljon a NATO országok politikai döntéshozóira” – magyarázta a NATO főtitkára. Hozzátette, hogy a szeptemberi NATO csúcson határozni fognak a szövetséges államok hosszútávú védelméről.
Rasmussen kitérő választ adott arra a kérdésre, van-e a NATO-nak Románia számára vészforgatókönyve, ugyanakkor a NATO felkészültségét hangsúlyozta, valamint azt, hogy Oroszország „illegális akciói” és az ukrajnai fejlemények arra kényszerítik a NATO-t, hogy aktualizálja terveit, és újakat dolgozzon ki. 
Rasmussen szerint várhatóan a Nagy Britanniában sorra kerülő őszi NATO-csúcson születhet döntés azzal a bukaresti igénnyel kapcsolatban, hogy a NATO állandó támaszpontot alakítson ki Romániában is.
Moldáviával kapcsolatosan elmondta, hogy véleménye szerint Moszkva mindent meg fog tenni, hogy nyomást gyakoroljon az ország vezetésére.
Victor Ponta román miniszterelnök Rasmussennel folytatott pénteki megbeszéléséről elmondta, hogy a NATO és a román állam döntéshozói között megbeszélések folynak a védelmi szövetség további stratégiájáról. Ponta ismét hangsúlyozta: Romániát nem fenyegeti konkrét veszély.
Arra az újságírói kérdésre, mit tud arról, hogy az oroszok el akarják foglalni a Duna fekete-tengeri kijáratát azt válaszolta: erre semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs, de az tény, hogy az orosz illegális katonai tevékenység túlmutat az ukrán határokon.
 
Február végén katonai tranzitközpont céljára alkalmas logisztikai bázist avatott fel az Egyesült Államok a román tengerpart közelében, a Constanta megyei Kogalniceanun: ezen keresztül fog áthaladni az a 20-30 ezer amerikai katona, akiket Afganisztánból vonnak ki. Románia ugyanakkor hozzájárult, hogy az Egyesült Államok 1600 főre bővítse katonai jelenlétét a Kogalniceanu légibázison, ahova – a román elnöknek a parlamenthez intézett levele szerint – egy gyors reagálású amerikai tengerészgyalogos egységet és több katonai légijárművet vezényelnek.
Forrás: felsoharomszek.szek-helyek.ro