Galícia SS taxik Lembergben

A második világháborúból ismert nyugat-ukrajnai Galícia SS-hadosztályra emlékeztető Halicsina SS néven működik néhány hónapja egy taxicég Lembergben.

Ennek a szolgáltatása abban különbözik az utas­szállítással foglalkozó többi vállalkozástól, hogy autóit az ukrán nemzeti viselet fontos részének számító varrottas inget viselő sofőrök vezetik, a járművekben kizárólag hazafias ukrán zene szól, és a beszálló utast a „Dicsőség Ukrajnának!” vagy „Dicsőség Jézus Krisztusnak!” üdvözléssel köszöntik. A magáncég igazgatója, Bohdan Orsuljak a sajtónak elmondta, hogy a névadást illetően hazafias megfontolások vezérelték. Az MTI által is közölt hír alapján a Mercedes, Skoda és egyéb márkás gépkocsikkal működő taxi­vállalat sofőrjei kifejtették, közel féléves munkájuk során még nem találkoztak olyan utassal, aki felháborodott volna a név hallatán. Lembergi hírportálok szerint a vállalkozás hivatalos bejegyeztetésekor a tulajdonos a cégnévben szereplő „SS” betűket a „szociális szolgálat” kezdőbetűiként jelölte meg.

Forrás: kiszo.hhrf.org