Gulyás: kiemelt cél a keresztény közösségek támogatása

A keresztény gyökereit egyre kevésbé vállalni merő Európában Magyarország kiemelt célként határozta meg a keresztény közösségek támogatását – mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a Fejlesztési együttműködés a migráció okainak felszámolására című nemzetközi konferencián, szerdán Budapesten.

A Konrad Adenauer Alapítvány, a Miniszterelnökség, valamint az Európai Parlament néppárti frakciója által szervezett eseményen a miniszter kiemelte: Európa kötelessége a keresztény közösségek támogatása, hiszen az európai együttműködés kereszténydemokrata politikusok öröksége. Magyarország e tekintetben jó példával akar elöl járni, ezért hozta létre a Hungary Helps Programot – mondta. Hozzátette: az így közvetlenül eljuttatott segítségnek nagy haszna van, a támogatások hatékonysága rendkívül magas.

Felidézte: a 2015-ös migrációs válság idején részben politikai okokból sok egyet nem értés volt Európán belül, így Magyarország és Németország között is. Ennek a jelentősége azonban másodlagossá vált, néhány ponton ma már széles körűnek látszó egyetértés van Európában. Ilyen a külső határok védelmének kötelessége, a menedékstátusz biztosítása, továbbá a menekültjog és a bevándorlás kérdésének különválasztása – sorolta.

A miniszter elmondta: Magyarország senkinek nem akar tanácsot adni a migrációval kapcsolatban, legfeljebb el tudja mondani a tapasztalatait. „Világos véleményünk van” az illegális migrációról, a külső határok védelméről, valamint arról, hogy a demográfiai problémáit nem a migráció útján kívánja megoldani – fűzte hozzá.

Mint mondta, Magyarország tiszteletben tartja azoknak az országoknak a döntését, amelyek ellentétes következtetésre jutottak, és úgy látják, a migráció fontos a társadalmuk fennmaradása érdekében. Magyarország más utat járt, inkább a családpolitikát erősítette meg, de ahogy nekünk senki nem adhat utasítást, úgy „mi sem szólunk bele” más országok döntéseibe – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely szerint Európának közösen kell fellépnie a migráció kiváltó okai ellen. Ezek az okok jelentősen szaporodtak az elmúlt időben: ilyen a polgárháború, a klímaváltozás és az életszínvonalbeli különbségek – közölte.

A tárcavezető kitért arra: 2004-hez képest Magyarország megnégyszerezte a fejlesztési együttműködésre fordított kiadásait, és annak 61 százalékát az EU, az ENSZ és a Világbank közreműködésével juttatja el a szükséget szenvedőknek. Fontos, hogy a források a legfontosabb célokra menjenek, mint az oktatás, az egészségügy, a szociális infrastruktúra fejlesztése, a gazdasági prosperitás támogatása – vélekedett.