Hrinevics szerint nincs „nyelvi bomba” az új oktatási törvényben

A készülő új törvény Az oktatásról a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatának szűkítését javasolja – közölte újságírókkal találkozva július 3-án Lilija Hrinevics oktatási és tudományos miniszter, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

„Most elkezdtek hisztériát kelteni a nyelvkérdés körül Az oktatásról törvényben, amelyet július 11–14-én fog tárgyalni a Legfelső Tanács. Mi ebben a jogszabályban szűkítettük a nyelvek használatát” – jelentette ki a tárcavezető.

Hrinevics úgy fogalmazott, hogy a törvény értelmében az alapnyelv az ukrán, a nemzeti kisebbségek nyelve pedig csak a szakmai kötelezettségek ellátásához szükséges keretek között oktatandó.
„Ha például egy orvos magyar közösségbe kerül, beszélnie kell a magyar nyelvet, hogy kommunikálni tudjon a betegével” – magyarázta.

Elmondása szerint a törvénynek az oktatás nyelvéről rendelkező cikkelye a valamennyi érdekelt féllel és szakemberrel folytatott széleskörű vita eredménye.

„Olyan megfogalmazásokat kellett találnunk, amelyek konszenzust jelentenének jelenlegi helyzetünkben. Hogy haladást érhessünk el az ukrán nyelv előmozdításában, de ne vegyük el a kisebbségek jogát a nyelvhez, amit az Alkotmány garantál a számukra” – jelezte.

A miniszter tájékoztatása szerint a törvénytervezet végeredményben az ukrán nyelv mellett javasolja a nemzeti kisebbségek nyelvén való oktatást.

„Jelenleg a legnagyobb probléma a nemzeti kisebbségek iskoláiban a következő: minden tárgyat a nemzeti kisebbségek nyelvén tanulnak és néhány órában az ukrán nyelvet. Ennek eredményeként például a magyar iskolákban a gyerekek, befejezve az iskolát, egyáltalán nem ismerik az ukránt. Holott fordítva kellene lennie: a tárgyak többségét ukrán nyelven kell tanítani. Mi ezt normaként fektetjük le. A mi politikánk: tágítani az ukrán nyelv használatának körét” – jelentette ki Hrinevics.
„Még a szakképzésben és a felsőoktatásban is kötelezzük a nemzeti kisebbségeket az ukrán nyelv pótlólagos tanulására, amennyiben nem beszélik azt.

Ahhoz, hogy használhassák a nyelvet a szakmai tevékenység során, ismerniük kell ezt a nyelvet. S ha nem sajátították el teljes egészében a középiskolában, akkor a következő szintre lépve tovább tanulják a nyelvet, amíg megfelelően nem fogják tudni” – fejtegette a tárcavezető.
„A kisebbségek követelték, hogy hangsúlyozzuk, biztosítva van számukra a nyelvtanulás joga. Ez közvetlen alkotmányos norma. Ezt mi leírtuk” – mondta Hrinevics.