Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Interjú Horák Zsolt hagyományőrző huszárral

Interjú Horák Zsolt hagyományőrző huszárral

Horák Zsolt hagyományőrző huszár, lovas, barantás. A Gödöllői Szent István Egyetem vadgazdálkodási szakának végzős hallgatója. Szabad idejében rendszeresen jön Kárpátaljára, s aktívan részt vesz az itteni lovaséletben. Nemrég az első kárpátaljai íjászképzésen is jelen volt, ahol ő volt az egyik oktató.

Hogyan keveredtél bele a hagyományőrzésbe?

– A fegyverek kisgyerekkorom óta érdekeltek, óvodás, kisiskolás koromban a szomszédgyerekekkel kardokat, puskákat, íjakat farigcsáltunk, újrajátszottuk az Egri csillagokat vagy a Gyűrűk urát. Aztán 10-12 éves lehettem, mikor egy gimnáziumi jótékonysági esten láttam, ahogy vikingnek és nomádnak öltözött srácok páncélban, fém fegyverekkel jól összeverték egymást. Ez nyilván jó mókának tűnt. Aztán a 2008-as Kurultájon (Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye – a szerk.) találkoztam újra a katonai hagyományőrzéssel és a barantával, a hagyományos alapokra épülő magyar harcművészettel. Nem tudtam mi ez, de csinálni akartam. Akkor ősszel indult is a szomszéd településen barantaedzés. Kipróbáltam, ott ragadtam. Szinte lett egy második családom. A gimnáziumi éveimet végigbarantáztam, aztán egy idő után a helyi csapatok szétestek, egyre ritkábban tudtunk összejönni, edzeni. Még korábban lehetőségem volt tanulgatni a lovaglást, a baranta adott egy fegyveres testkultúrát, a lovas harcmodor is nagyon érdekelt, innentől adott volt, hogy valami hasonlóval kellene foglalkoznom. Erre volt is lehetőségem egy jó barátom – mondhatni nevelőapám – Vajda Rudolf tanyáján. Tőle szereztem lovas tudásom nagy részét, elkezdtem lovasíjászattal foglalkozni. Egy kis idő után megkérdezte, hogy szeretnék-e beállni a hagyományőrző huszárcsapatba, melynek ő is tagja. Lovat adott használatra, az egyenruha tetszett, úgyhogy beálltam huszárnak. A huszárság mellett alkalomadtán egy-egy lovasíjász-bemutatót is kellet tartanunk a környéken, így adta magát, hogy egy ahhoz való felszerelést és viseletet is elkezdjek összeállítani, valamiért az közelebb is áll hozzám. Valószínűleg azért, mert a bennem élő kisgyerek még mindig páncélban szeretne verekedni, s ha ezt lovon lehet csinálni, úgy még jobb.

– Miért fontosak számodra a múlt dolgai?

– Ez egy velünk született alapvető kíváncsiságból ered, ami minden emberben megvan, legfeljebb az érdeklődési kör változik. Valamiért érdekel, hogyan éltek az emberek, hogyan készítették a használati tárgyaikat, hogyan harcoltak, és miért úgy, ahogy. Azzal, hogy kényelmesebb lett az életünk, sok hasznos tudást elvesztettünk a minket körülvevő világgal kapcsolatban. Életünk események láncolatának köszönhető, és őseinknek, akik ezeket az eseményeket alakították. Véleményem szerint tartozunk annyival az emléküknek, hogy nem hagyjuk feledésbe merülni, milyen áldozatokat hoztak azért, hogy élhessünk. Ezen kívül elég csak magunkra nézni, majd végiggondolni, hogy őseink napokat töltöttek páncélban, vagy sikeres lovasrohamot hajtottak végre beásott szovjet gyalogsággal szemben, és rájöhetünk, hogy rátermettség terén is van hova fejlődnünk.

– Mióta jársz Kárpátaljára? Milyen rendezvényeken voltál?

– Kárpátalján először a Margitics család vendégségében voltam 2016 nyarán. A Szelíd Lovas Központ által szervezett fesztiválon tartottunk lovasbemutatót. A következő évben és idén a tiszapéterfalvai Lovasnapon ültem lóra. Az idei fesztivált a Szelíd Lovas Központban egy baleset miatt sajnos ki kellett hagynom, de a következőre ismét készülök. Ezen egyébként Eger várának ostromát, az Egri csillagokat játsszuk majd újra. Legutóbb pedig a kárpátaljai baranta edzőképző első alkalmán, egy alapszintű íjászképzésen voltam.

Véleményed szerint van-e ezeknek a hagyományőrző rendezvényeknek értelme? Tudunk-e valamit hozzátenni általuk a hétköznapi, modern életünkhöz?

– Hogyne lenne! Ahogy látom, Kárpátalján az ilyen fajta közösségi események nem túl gyakoriak. Jó látni, hogy jelentős tömeg mozdul meg ilyenkor. Találkoznak, beszélnek az emberek egymással, a rendezvények jellegéből adódóan pedig olyan dolgokat láthatnak és próbálhatnak ki (lovaglás, íjászat, tánc), amiket az elmúlt időben csak a tv-ben láthattak.

A kárpátaljai hagyományőrzés kapcsán milyen fejlesztésekre lenne szükség?

– A hagyományőrzésnek, újrajátszásnak van egy hatalmas hátránya: rendkívül időigényes, egy bizonyos szint felett pedig felszerelés kell, ami nem olcsó. Ráadásul egy olyan hobbiról van szó, ami Kárpátalján szinte ismeretlen. Szerintem a már működő csapatot vagy csapatokat kellene egy olyan szintre fejleszteni felszerelés, viseletek és tudás szempontjából, amivel ki lehet állni a nagyvilág elé, és meg lehet mutatni az esetleges érdeklődőknek, hogy ez egy érdekes, hasznos időtöltés. Azon kívül jó móka felöltözni például Mátyás katonájának, és kipróbálni milyen érzés abban a viseletben létezni, harcolni, enni-inni. Ehhez pedig érdemes tapasztalt csapatokkal felvenni a kapcsolatot, ne kelljen azt a 30 éves szamárlétrát végigjárni, amit a magyarországi hagyományőrzés végigjárt.

Szilaj István
Petőfi Sándor Program – Kárpátalja Baranta
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Szili Katalin: A szórványban élő magyarság a nemzeti együttműködés szerves részét képezi

A szórványban élő magyarság a nemzeti együttműködés szerves részét képezi – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a temesvári Szórvány Alapítvány...

Close