Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » „…itt születtem, itt nőttem fel, itt neveltek emberségre…” És neked mit jelent Kárpátalja?

„…itt születtem, itt nőttem fel, itt neveltek emberségre…” És neked mit jelent Kárpátalja?

A kisebbségben élő fiatalok számára mindig is jelentős dilemmát okozott a továbbtanulás, pályaválasztás problémája. A többségi iskolában tanuló, de a kisebbségi nemzethez tartozó diákok kezdettől fogva hátránnyal indítanak iskolatársaikkal szemben, az anyanyelvű intézményekbe járók többsége pedig nem képes elsajátítani az államnyelvet, no persze nem feltétlenül saját hibájukból, sokkal inkább az ellenük irányuló nyelvpolitikai döntések miatt.
Egyre több kárpátaljai fiatal dönt úgy, hogy Magyarországon, esetleg más uniós tagállamban folytatja tanulmányait, s többségük a jövőt is ezen országok valamelyikében képzeli el. Hogyan viszonyulnak ők Kárpátaljához? Mikor döntöttek úgy, hogy elhagyják szülőföldjüket, s terveznek-e valaha visszatérni ide? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Balla Istvánnal, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatójával készített interjúnk során.

− Nem szokatlan számodra a költözködés. Mesélj kicsit gyerekkorodról, tanulmányaidról!
Sajnos olyan gyakran nem járok haza, hogy megszokjam, valamint Kárpátalján nőttem fel, és a családom jelenleg is itt él, így biztos vagyok benne, hogy az állandó költözködést nem lehet megszokni.
Gyermekkorom nagyobb és szebb részét Csonkapapiban töltöttem. Itt kezdtem el az elemi iskolát, majd a Kaszonyi Középiskolában folytattam tanulmányaimat, ahol tanáraimnak köszönhetően jó alapokra tettem szert. A 9. osztály elvégzése után a Nagyberegi Református Líceumba kerültem. Az itt töltött évek meghatározóak voltak számomra, hisz a kiváló oktatás mellett olyan életbölcsességre neveltek, amiért nagyon hálás vagyok tanáraimnak, ráadásul életre szóló barátságokat kötöttem.

− Mikor döntötted el, hogy Magyarországon folytatod a tanulmányaidat? Meg sem fordult a fejedben, hogy Ukrajnában tanulj tovább?

A líceumban töltött évek alatt lehetőségem volt fél évig egy budapesti gimnáziumban tanulni. Akkor határoztam el, hogy a matematika-számítástechnika szak helyett az orvosi hivatást választom, és ennek eléréséhez a Semmelweis Egyetemet jelöltem ki célul.
Fontosnak tartottam, hogy magyar nyelven tanulhassak, magam is mindig vallottam Bessenyei nézeteit, miszerint „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem”.
Szerettem volna meghagyni annak a lehetőségét, hogy Európa más országai is nyitva legyenek előttem.
Talán a líceum első évében még elképzelhetőnek tartottam, hogy itthon tanulok tovább, de érettségire készülve már kizártam ezt.

− Milyen nemzetiségűnek tekintenek a magyarországi ismerőseid, illetve a kárpátaljai barátaid? Te milyen nemzetiségűnek vallod magad?

Egyértelműen magyarnak vallom magam. Hála Istennek, Magyarországon nagyon jó barátokra leltem az évfolyamtársaim között, és semmilyen kellemetlen tapasztalat nem ért származásommal kapcsolatban. Magyar nemzetiségűnek tartanak a Magyarországon élő ismerőseim is. Kárpátaljai barátaim nézetei néha megoszlottak ezzel kapcsolatban, de többségük magyarnak tart, s ők is magyarnak vallják magukat. Véleményem szerint nevetséges, hogy olyan emberek vallják magukat ukránnak, akik ukránul sem tudnak.

− Mit jelent számodra a kárpátaljaiság?

Jelenleg Magyarországon élek, bár hazámnak Kárpátalját tekintem, függetlenül attól, hogy melyik országhoz tartozik. Kárpátalja a szülőföldet jelenti számomra: itt születtem, itt nőttem fel, itt neveltek emberségre, tisztességre. Nagyon fontosnak tartom magyarságunk megőrzését és felemelkedését, de ehhez elengedhetetlen, hogy minél több magyar anyanyelvű ember dolgozzon állami közintézményben, mivel azokban alig hallani magyar szót, és ez az állapot évről évre csak rosszabb.

− Mi vonzott az orvosi hivatásban?

Sokszor föltettem magamnak a kérdést: mi okoz nekem örömet az életben? Nos, arra jöttem rá, leginkább akkor vagyok boldog, ha segíthetek másokon. Sokkal jobb úgy elaludni egy fárasztó nap végén, ha tudod, hogy ma valakivel jót tettél – ez az érzés vonzott leginkább az orvosi hivatásban.
Tapasztaltam azt is, mennyire nagy igény van szakképzett orvosokra. Nézzünk csak szét, alig van magyarul beszélő orvos! Saját bőrömön éreztem, hogy egy orvosi igazolás beszerzése mennyire nehézkes és embert próbáló feladat egy egészséges ember számára is. Hiszen – minimális anyagi ráfordítás nélkül – négy napba kerül.
A problémát vázolva megoldást kell találni, megoldás pedig létezik, ahogy mondani szokták: a jövő a következő generációé.

− Hogyan képzeled el a jövődet?

Ha az Úr megsegít, és sikerül megszereznem az orvosi diplomát, sebészeti ismereteimet szeretném fejleszteni. Sebész szakorvosként munkámat igyekszem lelkiismeretesen, odafigyeléssel végezni. Az itt élő magyarságnak szüksége van magyarul beszélő, hozzáértő szakemberekre. Ezt már akkor is fontos szempontnak tartottam, mikor az orvosi hivatást választottam. Elsődleges célom, mint már említettem, hogy jó sebész szakorvos legyek, a további terveim felől még nem gondolkodtam, mert ember tervez, Isten végez.

Pallagi Marianna
KÁRPÁTALJA.ma
More in interjú
„Sok embernek kellene mellettem itt állnia…” – interjú Punykó Máriával

Mint már arról honlapunkon beszámoltunk, augusztus 20-án kilenc határon túli szervezet, illetve személy kaphatta meg a Külhoni Magyarságért Díjat, köztük...

Close