Janukovics a BBC-nek: „Engem is terhel felelősség a vérontásért”

Viktor Janukovics volt ukrán államfő a BBC-nek nyilatkozva elismerte, hogy őt is terheli „valamekkora felelősség” a tavalyi kijevi vérontásért.

Janukovics Moszkvában adott interjút a brit közszolgálati televízió Newsnight című napi politikai magazinműsorának. A kedd este képernyőre kerülő – a BBC által részleteiben már hajnalban ismertetett – interjúban az egykori ukrán elnök elmondta azt is, hogy a tavalyi kijevi kormányellenes tüntetések idején különlegesen kiképzett orosz biztonsági alakulatok menekítették ki őt Ukrajnából, Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes utasítására.
Janukovics kijelentette: Putyin előzetesen vele sem konzultált az akcióról, de ő hálás az orosz elnöknek, mivel az orosz biztonsági erők valószínűleg az életét mentették meg.
A tavalyi kijevi vérontásról szólva úgy fogalmazott: „másokkal együtt” rá is hárul felelősség a történtekért, amelyek megakadályozása érdekében „valószínűleg” nem lépett fel elég erélyesen.
Kijelentette ugyanakkor: nincs semmilyen információja arról, hogy bárki parancsot adott volna a tüntetők elleni fegyverhasználatra. Hangsúlyozta, hogy ő személyesen semmiféle parancsot nem adott, mivel ez nem is az ő hatásköre volt, de határozottan ellenezte az erőszak, és különösen a tűzfegyverek alkalmazását a demonstrálók ellen.
Janukovics az „ukrán állam tragédiájának” nevezte, hogy Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, és kijelentette, hogy a jelenlegi helyzetből kiutat kell találni.
A BBC riporterének kérdésére azonban, hogy ez a Krím visszatérését jelentené-e Ukrajna fennhatósága alá, a volt ukrán elnök indulatosan csak annyit mondott, hogy „ami történt, megtörtént (…), ami történt, az ma már tény”. Ukrajnában „jelenleg a Krím visszaszerzéséről beszélnek, de ezt hogyan akarják elérni? Háborúval? Szükségünk van még egy háborúra?” – fejtegette Janukovics a BBC-interjúban.
Visszautasította azokat a vádakat, hogy hivatali idejében közpénzeket sikkasztott volna, és azt is, hogy dollármilliókat rejtegetne külföldi bankszámlákon. Kijelentette, hogy Kijev melletti egykori fényűző rezidenciája – amelyet távozása után a tiltakozók a világ szeme elé tártak – nem volt az ő tulajdona.
Emellett azt állította, hogy ellenfelei szélsőjobboldali erők bevonásával végrehajtott katonai puccsal távolították el őt a hatalomból. Hozzátette: reméli, hogy egy nap visszatérhet Ukrajnába.
Janukovics közölte: ő már annak idején megmondta, hogy az ellene demonstrálók nem fognak megállni a Majdannál – a tiltakozó megmozdulások fő helyszínének számító kijevi Függetlenség téren -, és „nem is álltak meg (…) szétszedték az országot, és belerángatták az egész világot ebbe a konfliktusba”.