Kár, hogy Poirot nem utazott a vonaton – kifosztották a KMPSZ küldöttségét

Minap kifosztották a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) küldöttségét, amely vonaton hazafelé tartott Kijevből. Mondhatnák, ennek az információnak gyakorlatilag nincs hírértéke, hiszen az országban naponta százakat lopnak meg, és akkor a parlamenti politikusok ténykedését még nem is említettük. De az eset kiválóan szemlélteti, hogy Ukrajna változatlanul egy következmények nélküli ország, ahol a polgár csak saját magára számíthat.

A KMPSZ képviselői múlt héten az Oktatási és Tudományos Minisztériumban tárgyaltak a kárpátaljai magyarság anyanyelvű oktatását hátrányosan érintő új rendelkezésekről. A küldöttség egyik tagjának az volt a feladata, hogy kamerájával rögzítse a találkozót. Az egyeztetést követően, az esti órákban a kárpátaljai delegáció tagjai jegyet váltottak az Ungvárra tartó éjszakai gyorsra és hazaindultak.

„Éjjel egy órakor ébresztettek a kollégáim a kérdéssel, hogy megvan-e mindenem – idézi fel a történteket Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke. – Ahogy szétnéztem, úgy tűnt, hogy minden a helyén van. Furcsa volt azonban, hogy a kollégák be tudtak jönni, hiszen lefekvés előtt magamra zártam a fülke ajtaját. Utóbb aztán kiderült: az összes készpénzemet és a tabletemet is ellopták. Egyik kollégám, Beregszászi István, a Rákóczi-főiskola tanára még rosszabbul járt, hiszen az ő fülkéjükbe is betörtek, és leemelték a polcról a táskáját, amelyben a személyes holmik mellet a pénzét tartotta.
Abban a táskában volt a kamera is a minisztériumi tárgyaláson készült felvétellel. Érdekes módon egyéb nem tűnt el a fülkéből. Akkor és ott az jutott eszembe, kár, hogy nem utazik velünk a vonaton Agatha Christie híres nyomozója, Hercule Poirot, aki megtalálná a tettest, mire a végállomásra érünk.”

Az elbeszélésből ítélve a kifosztott utasok azért nem vártak tétlenül Poirot-ra, azonnal riasztották a vonatkísérőt. Mivel a vagont figyelő kamerát láttak a vasúti kocsi folyosóján, arra kérték, nézze meg, kik jártak az éjszaka a folyosón. Kiderült azonban, hogy a kamerához nem tartozik memóriakártya, így az nem rögzíti a felvételt, csak arra alkalmas, hogy a vonatkísérő a fülkéjéből lássa, mi történik a folyosón. A vonatkísérő viszont – állítása szerint – éppen elbóbiskolt, amikor a betörés történt, ezért nem látott semmit…

Ekkor a meglopott magyarok követelték, hogy azonnal hívják a vonatfőnököt. Őt is felszólították, hogy intézkedjék. Rámutattak, a vonat időközben nem állt meg sehol, tehát a bűnözőnek vagy bűnözőknek még a szerelvényen kellett lenniük. A vonatfőnöktől azonban megtudták, hogy az ukrajnai szerelvényeken nem teljesítenek szolgálatot rendőrök, neki magának pedig nincs joga ahhoz, hogy intézkedjen, bárkit felébresszen. Javasolta, hogy az utasok, akiket sérelem ért, a következő állomáson szálljanak le a vonatról, s tegyenek feljelentést a rendőrségen.

Hosszas rábeszélésre mégis sikerült elérni, hogy a vonatfőnök értesítse a vasúti rendőrséget, amely így a lembergi pályaudvaron már várta a beérkező szerelvényt. Mindjárt kiderült azonban, hogy a vasúti rendőrség nem áll a helyzet magaslatán. A hatóság képviselői azt javasolták ugyanis, hogy a sértettek szálljanak le a vonatról, és tegyenek feljelentést, amit majd továbbítanak a központi vasúti rendőrséghez, amely az esetet kivizsgálja. Beregszászi István ekkor emlékeztette a rend őreit, hogy a személyi igazolványát és a pénzét is ellopták, így – mivel Ukrajnában csak személyi igazolvány felmutatásával lehet vonatjegyet váltani – nem tud majd hazautazni, ha leszáll feljelentést tenni. – Talán önök visznek majd haza? – szegezte neki az egyáltalán nem költőinek szánt kérdést a rend őreinek, amire a válasz persze az volt, hogy ez nem tartozik a kötelességeik közé. Kitűnt, a vasúti rendőrségnek még arra sincs felhatalmazása, hogy átkutassa a vonatot, az ő hatáskörük kizárólag az állomás területére terjed ki. Megtehetik azt is, ajánlották fel végül kárvallott hőseinknek, hogy azon az állomáson tesznek feljelentést, ahol leszállnak a vonatról, azaz Munkácson.

Néhány órával később a munkácsi vasúti rendőrségen közölték, hogy a feljelentést nem náluk lehet megtenni, hanem a városi rendőrségen. Orosz Ildikónak még a délelőtt folyamán meg kellett jelennie egy hivatalos rendezvényen, ezért lemondott a feljelentésről, Beregszászi István viszont nem hagyta veszni az intézményi kamerát, elindult a városi rendőrségre.

Kitartásának meglett az eredménye, majdnem sikerült feljelentést tennie. Már az aláírásnál tartott, amikor telefonhoz hívták a jegyzőkönyvet felvevő rendőrségi tisztviselőt, aki utóbb elmondta Beregszászi Istvánnak, hogy a tulajdonát képező tárgyakat megtalálták a vonaton, s Ungváron, a végállomáson átveheti azokat.

Beregszászi István ezután – mit is tehetett volna egyebet – Ungvárra utazott átvenni a megkerült csomagot. A holmik csodálatos megkerülésének egyetlen szépséghibája az volt, hogy a tárgyak nem abból a vagonból kerültek elő, amelyben a KMPSZ küldöttsége utazott. Ez persze nem zavarta a vasút munkatársait abban, hogy megdorgálják a főiskolai tanárt hanyagságáért, amiért a sok drága holmit csak úgy a vonaton felejtette…

„Látszólag megnyugodhatunk, hiszen végül is a pénz és egy winchester kivételével minden holmi előkerült, köztük a kamera is a minisztériumi tárgyalásról készült, számunkra igen értékes felvétellel – összegezte az eset tanulságait Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke. – Ám az emberben több kérdés is megfogalmazódik. Például mit ér a méregdrága, esetenként egy repülőjegy árával vetekedő, utasbiztosítást is tartalmazó vonatjegy, ha a vasúttársaság nem tudja garantálni az utasok vagyoni biztonságát a szerelvényein? (Pedig a jegyvásárláshoz személyigazolvány felmutatását követelik.) Vagy: ki felel a rendért, a biztonságért, a bűnözők üldözéséért, ha – esetünkből ítélve – a vasúti rendőrség nem? Miért van az, hogy a bűnüldözők a tolvajok helyett a károsult polgárt kényszerítik lehetetlen helyzetbe – például azzal, hogy a mindenétől megfosztott utasnak feljelentést tenni csak a városi rendőrségen lehet –, ami ráadásul megnehezíti a bűnözők operatív és hatékony üldözését? És végül, de nem utolsó sorban: mit lehet tenni, ha ez a következmények nélküli ország, a törvénytelenség már nem csak az egyes polgár életét lehetetleníti el, hanem egész közösségekét?”

Hét
Kárpátalja.ma