Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Kárpátalja kormányzója szerint nem lesz hatással a megyére az energetikai szükségállapot
moszkal_henagyij

Kárpátalja kormányzója szerint nem lesz hatással a megyére az energetikai szükségállapot

Kárpátaljára nem lesz kihatással az Ukrajnában bevezetett energetikai szükségállapot, mert a megyét nagyobb részben a nem kelet-ukrajnai szénnel működő burstini hőerőmű látja el villanyárammal – közölte pénteken Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.

Az ukrajnai megye első embere Moskal.in.ua című személyes honlapján tett bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a kelet-ukrajnai szakadár területekről az ország többi részébe szenet szállító vasúti szerelvények blokádja és az ukrajnai energetikai rendszerben e miatt hatályba léptetett “különleges intézkedésekkel” kapcsolatban Kárpátalja vezetéséhez sok olyan aggódó vállalkozó fordul, aki a folyamatos áramellátástól függő termelést folytat. Azt kérik, hogy a megye vezetői jelezzék, lesznek-e Kárpátalján ütemezett áramszünetek, és azok miként befolyásolják majd vállalataik működését – írta a megye kormányzója.

Válaszában Hennagyij Moszkal a honlapján hangsúlyozta: Kárpátalja a villamos energia “oroszlánrészét” az Ivano-Frankivszk megyei burstini hőerőműtől kapja, amely a Dnyipro (korábban Dnyipropetrovszk) város közelében található pavlohradi bányákból származó szénnel, továbbá földgázzal és pakurával működik. Ezeket az energiahordozókat az ukrán kormány ellenőrzése alatt lévő területeken termelik ki és állítják elő, tehát az erőmű működése nem függ a Luhansz és Donyeck megyék “ideiglenesen megszállt” részeiről származó antracit típusú széntől – mutatott rá.

“Így Kárpátalján az áramellátás semmilyen ütemezett szüneteltetését nem tervezik az energetikai rendszerben bevezetett különleges intézkedések kapcsán” – írta a megye kormányzója.

Forrás: mti.hu

Egy hozzászólás

  1. Hutás József

    Aki ismeri az ukrán állapotokat az tudja hogy ez hazugság.Ide futnak be a százmilliók,milliárdok-forintról beszélünk-ami segítené a kárpát-aljai magyarokat.A valóság: lőtték az ungvári volt rendőrfőnök házát, tesztelték az ügyészeket,szét akarják verni a magyar nyelvoktatást. Tovább is van,mondjam még?

Szólj hozzá!

Read previous post:
Forrás: pmg.ua
Jelentős anyagi kárt okozott az árvíz Kárpátalján

Hivatalos adatok szerint a februári árvíz több mint 6 millió hrivnyás kárt okozott a megyében - közölte a mukachevo.net hírportál...

Close