Katonai ügyész: 32 oroszt ítéltek el eddig a Donyec-medencei agresszióban való részvételért

Ukrán bíróságok eddig 32 olyan orosz állampolgárral szemben hoztak ítéletet, akik a szakadárokhoz csatlakozva vagy hivatásos katonaként közvetlenül részt vettek az Ukrajna ellen vívott donyec-medencei harcokban – jelentette ki kedden Anatolij Matiosz ukrán főügyész-helyettes, katonai ügyész egy harkivi nemzetközi konferencián, amelynek témája az ország katonai igazságszolgáltatási rendszerének reformja volt.

Az ukrán híradások szerint az ügyész részletekbe nem bocsátkozott. Emlékeztetett viszont arra, hogy az Ukrajnával szembeni agresszió kitervelésében és elindításában, valamint a kelet-ukrajnai szakadár csoportosulások, mint terrorista szervezetek finanszírozásában való közreműködés gyanújával az illetékes ukrán bíróság letartóztatási parancsot adott ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és két helyettese, továbbá Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök és első helyettese ellen.

Matiosz bejelentésével kapcsolatosan a Deny ukrán napilap internetes változata felidézte, hogy Petro Porosenko elnök április 10-én Berlinben Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: 23 orosz katonatiszt van jelenleg börtönben Ukrajnában, olyanok, akiket a Donyec-medencei harcokban való részvételért vettek őrizetbe.

Az elnök leszögezte, hogy ez bizonyítja Oroszország katonai jelenlétét az Ukrajnához tartozó területen. Felszólította Moszkvát, hogy ismerje el ezt végre, és vonja ki csapatait a Donyec-medencéből.

A Kreml váltig tagadja, hogy lennének orosz katonák a Donyec-medencében, továbbá azt is, hogy Oroszország fegyvereket szállítana a szakadároknak, vagy bármely más módon beavatkozna a kelet-ukrajnai válságba, amelyet belső konfliktusnak, polgárháborúnak nevez.