Kincsesbánya vagy időzített bomba a nagymuzsalyi aranybánya?

A nagymuzsalyi aranybánya évek óta társadalmi tiltakozás, heves indulatok célkeresztjében áll.

Már többször felröppent a bánya újraindításának híre, s hiába háborognak a község lakosai, az állam (?) kijelentette, hogy ismét megkezdődik a kitermelés a lelőhelyen az itt élők beleegyezésével vagy anélkül. Ráadásul ha ez utóbbit választják, akkor mindennemű támogatásnak búcsút mondhat a község lakossága.
A lakosokon kívül magyarországi és helyi szervezetek is felemelték szavukat a bánya újraindítása ellen. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közel négyezer tiltakozó aláírást gyűjtött a Beregszász környéki településeken, ám minden hiába, a környezet pusztítása valóban aranyat ér egyeseknek.
A közelmúlt sajtómegnyilvánulásaiból úgy tűnik, taktikát váltottak a bánya újraindításán „fáradozók”. Hogy elejét vegyék a közvélemény felől érkező további zúgolódásnak, figyelemelterelő mozzanatként a legígéretesebb képeket festik a bánya újbóli beüzemeltetéséről, amely szerintük nemcsak Nagymuzsaly, de egész Kárpátalja felvirágoztatásához hozzájárulhat. Álláspontjuk bizonyításához nem is akárkik nyújtanak segédkezet, hiszen nemrég Oleh Proszkurjakov környezetvédelmi miniszter látogatott Nagymuzsalyba Olekszandr Ledidával, Kárpátalja kormányzójával, akik a zaholovok.com hírportál tudósítása szerint nem látták akadályát a lelőhely újbóli beindításának.
Proszkurjakov úgy véli, a bánya gazdasági hasznot hozhat Kárpátaljának. „A lelőhelynek minden kétséget kizáróan üzemelnie kell, és nyereséget termelnie a megye számára.” Természetesen a Proszkurjakovot kísérő Olekszandr Ledida is a kitermelést szorgalmazza: „Úgy gondolom, ez teljesen reális a jelenlegi helyzetet tekintve, meg lehet oldani a problémás kérdéseket, és meg lehet szüntetni a sok évre visszanyúló társadalmi feszültséget.” S még mielőtt kitérne a feszültség valódi okára, máris elhangzik a kedélynyugtatásra szánt ígéret, amelyek teljesítésére érthetetlen okok miatt kell várni a bánya beindításáig. „Mindenekelőtt javítani lehetne a nagymuzsalyiak vízellátásán és az utak minőségén is – folytatja a kormányzó. – Ezt a Kárpát Érc (Karpatszka rudna kompania) vállalat garantálná, mely már rendelkezik a szükséges engedéllyel”.
A hírportál adatai szerint a kitermelés joga a Kárpát Érc vállalaté. A cég feladata a lelőhely munkálati terveinek kidolgozása és a szükséges technikai-gazdasági újítások kivitelezése a korszerű feltételeknek és az új technikai határozatoknak megfelelően. A lap adatai szerint a cég speciális szűrőket szerelt fel a víz oxidációja és az ércek általi szennyeződések elkerülése érdekében.
Mint ismeretes, az aranybányát korábban üzemeltető cégek sorban csődbe mentek, és nem tudták megvalósítani felvállalt terveiket. Joggal tehetjük fel a kérdést, mennyire bízhatunk a jelenlegi cég biztonsági intézkedéseiben a korábban kialakult ökológiai helyzet tükrében, amikor is az akkori vállalatok nem hajtották végre a káros anyagok megsemmisítésére vonatkozó intézkedéseket. Mi a garancia arra, hogy ezúttal beváltják a hangzatos ígéreteket?
Egy hét sem telt el az ominózus „terepszemle” után, s a zakarpattya.net hírportálon máris azt olvashattuk, hogy a Ledida által megbízhatónak titulált Kárpát Érc vállalat megnövelte alaptőkéjét, melynek 99,3 százaléka a donyecki Bányászati és Kohászati Komplexumra hárul, melynek vezetője egy szintén donyecki üzletember, bizonyos Valerij Bredihin. A váltás újfent az előbbi kételyeinket sugallja, miszerint ismét a tűzhöz közel állók kapják meg a kitermelési jogot, és húznak hasznot az egyre valószínűsíthetőbb újraindításból. Az előzetes számítások szerint a terület aranytartaléka minimum 30 tonna, amely az aktuális piaci árak figyelembevételével 1,5 milliárd dollárt tesz ki. Maradnak az aggályaink, hogy a nyereség valóban a megyei költségvetést gazdagítja-e majd, s nem vándorol-e az át időközben magánkézbe, hogy a környékbelieknek az ígért haszon helyett csak a remény maradjon, hogy a megfelelő óvintézkedések mellett, a személyi és környezetvédelmi károk maximális elkerülésével megy végbe az elkerülhetetlennek tűnő folyamat.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma