Klich: Putyin a 2008-as NATO-orosz csúcson is megfenyegette Ukrajnát

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szélesebb fórumon, a 2008-as bukaresti NATO-Oroszország csúcson is megfogalmazta Ukrajnának címzett nyílt fenyegetését – mondta hétfőn éjjel Bogdan Klich akkori lengyel nemzetvédelmi miniszter, Radoslaw Sikorski volt külügyminiszter amerikai interjúja kapcsán.

Lengyelországban nagy vitát váltott ki Sikorskinak a Politico amerikai portálnak adott interjújában elhangzott állítása, miszerint az orosz elnök 2008-ban azt javasolta a Moszkvába látogató Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek, hogy a két ország ossza fel egymás között Ukrajnát. Sikorski a honlap szerint azt is mondta, hogy Tusk nem válaszolt Putyin javaslatára, mert tudta, hogy hangját rögzítik.

Bár Sikorski szerint a Politico néhány ponton „felnagyította” az általa mondottakat, több bal- és jobboldali lengyel ellenzéki politikus és újságíró is azt a kérdést tettei fel, 2008-ban Sikorski és Donald Tusk akkori miniszterelnök vajon miért nem értesítettek senkit a Putyin által állítólag megfogalmazott tervről.

E kérdésekre reagálva, Bogdan Klich úgy nyilatkozott a TVN24 lengyel televíziónak, hogy a bukaresti csúcson Putyin egy széles körű fórumon kifejtette, hogy Ukrajna szerinte „mesterséges állam” (artificial state), s Klich szerint ez egyértelmű fenyegetés volt. Ezért Sikorskival együtt állítólag úgy döntöttek, megfelelő csatornákon keresztül értesítik az ukránokat, és ezt azonnal meg is tették.

Tomasz Siemoniak jelenlegi nemzetvédelmi miniszter a köztelevízióban úgy nyilatkozott, hogy Sikorskinak megalapozott álláspontot kellene megfogalmaznia a közzétett interjúval kapcsolatban, s erre kedden kora délután lesz alkalom egy rendkívüli sajtóértekezleten.

Arra az újságírói kérdésre, hogy Lengyelország kapott-e valaha Ukrajna felosztására irányuló javaslatot, Siemoniak azt válaszolta, erről neki nincs tudomása.

Sikorski részletesebb magyarázatára vár a lengyel kormány szóvívője is, aki kedden megismételte Ewa Kopacz miniszterelnök hétfő esti álláspontját.

Kopacz szerint botrányos lenne, ha Vlagyimir Putyin valóban ilyen javaslattal állt volna elő. „Egyetlen lengyel miniszterelnök sem vesz részt olyan aljas cselekedetben, mint amilyen egy másik ország felosztása” – hangsúlyozta Kopacz.