Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Klimkin: nem az emberek ellen irányul a törvény
Budapest, 2017. október 12. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a találkozójukat követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Klimkin: nem az emberek ellen irányul a törvény

Nem az emberek ellen irányul az új ukrán oktatási törvény, hanem azt szolgálja, hogy minden állampolgár érvényesülni tudjon Ukrajnában – mondta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Az ukrán diplomácia vezetője a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott tanácskozása utáni közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ha egy ukrajnai állampolgár nem beszél jól ukránul, sok lehetőségtől esik el.

Egyetlen iskola sem fog bezárni, egyetlen tanár sem veszíti el a munkáját az új törvény miatt – közölte.

Pavlo Klimkin azt mondta, minden állampolgárnak a saját anyanyelvén kívül tudnia kell ukránul is. Ukrajna nyitott a párbeszédre kétoldalú és nemzetközi keretekben is – tette hozzá.

Forrás: mti.hu

33 hozzászólás

  1. Borosné Tegze Emma

    Úgy látszik a nemzeti kissebbséghez tartozók nem emberek.

  2. Attila György

    Akkor ki az anyja picsaja ellen

  3. Barkaszi Ilona

    Ezeket is úgy kellene.

  4. Elisabeth Fabricius

    Emberellenes politikai üres szólamok a legerkölcstelenebb szinten. A magyarok Kárpátalján NEM migránsok!

Szólj hozzá!

Read previous post:
“Kettős mérce érvényesült az ET-közgyűlés határozatában”

Kettős mérce érvényesült az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) az új ukrán oktatási törvényről csütörtökön elfogadott határozatában - állapította meg...

Close