Kopogtató: anya-lét

Körülbelül két évvel ezelőtt munkahelyet váltottam. Elkezdetem dolgozni egy teljesen új, számomra eddig ismeretlen és minden eddiginél nagyobb kihívásokkal teli munkahelyen: anya lettem. Ez a két szó teljes pálfordulást jelentett az életemben.

Anyának lenni valóságos kaland. Egy létezés, egy érzés, egy állapot, melyet nem lehet hűen szavakba önteni. De aki anya, az érti.

Persze mindig is voltak elképzeléseim a majdani gyermekemről, mégis minden más lett. Nemcsak egy gyermek született, hanem megszületett bennem az anya, aki tele van örömmel, nehézségekkel, kételyekkel, kérdésekkel, aki folyamosan tanul, fejlődik és változik. Igazodik a gyermek igényeihez. Néha elbukik, aztán feláll, és újult erővel megy tovább. Ezt ismételgeti napi 24 órán keresztül… és még azon túl is.

Néha úgy érzem magam, mintha egy ismeretlen helyen kirándulnék. Vajon melyik lesz a helyes út? Merre haladjak? Hogyan csináljam? Kérdések hada záporozik rám. De bármit és bárhogyan teszek, az eredmény aztán páratlan. Egyszer csodálatosabb, mint képzeltem, másszor rémisztő, de mégis tökéletes.

Magamra épphogy jut valamicske időm. Azt a keveset viszont igencsak hasznosan kell kitöltenem. Már csak azért is, mert én vagyok a tükör. Amit teszek, és ahogy teszem, az mind visszaköszön gyermekem tetteiben, viselkedésében, gesztusaiban. Benne önmagamat látom.

Amióta anya vagyok, kicsit lassítottam. Most kezdem újra meglátni az élet apró örömeit. Újra megfigyelem a virágokat, amint rájuk száll egy zümmögő méhecske, vagy az égen lassan elúszó felhőkben gyönyörködöm. Hosszasan hallgatom az esőcseppek kopogását az ablaküvegen… De már nem egyedül. Ott van mellettem a gyermekem. Egy emberi lény, akiért egyúttal felelősséggel is tartozom. Önmagamnak, a családomnak. Ebben a felelősségben ott rejtőzik a „gyermekemért bármit” gondolat és érzés. Ez pedig a szó szoros értelmében így van.

Mindemellett az elmúlt időszakban nemcsak a gondolkodásmódom, hanem az érdeklődésem is megváltozott. S nem jó vagy rossz irányba. Csupán másfelé tekintek. Ma a hétköznapok történései és a politikai események figyelemmel kísérése helyett a gyerekkönyvek, mesék, dalocskák kötik le a figyelmemet. A legújabb slágerek helyett gyerekdalokat hallgatunk és dúdolgatunk. Persze folyamatosan figyelem a mindennapi új produkciókat, és könnyes örömmel fogadom az öleléseket, szeretgetéseket, melyeket TŐLE kapok. Varázsos élet lett a miénk.

A fent leírtak talán idillikus képet festenek. Mögötte azonban ott van a mindig óvó és aggódó énem, az anyatigris, aki bármikor ugrásra kész a gyermeke érdekében, legyen szó a jelenről vagy a jövőről. Hiszen én már most azon agyalok, hogy mi lesz az én lányom, ha felnő, milyen tanuló, később szakember, vagy egyáltalán milyen személyiség válik belőle. És igen. Aggodalommal tölt el a bizonytalan helyzet, melyben élünk, és ami még ezután vár ránk. Most az országunkban uralkodó állapotokra gondolok. Mint minden anya, én is a legjobbat szeretném a gyermekemnek. Kicsit előreszaladva az időben a nevelésére, későbbi iskoláztatására gondolva elszorul a szívem. Örülnék, ha anyanyelvén szívná magába az előrelépéséhez szükséges tudást, ahogyan mi is tettük és kaptuk jó pár évvel ezelőtt. Ennek érdekében pedig mindent megteszek. Először itt, ahol élünk. Azonban, ha a sors rákényszerít, akkor máshol… Hiszen már nem ÉN vagyok a fontos, hanem Ő, akiért felelősséget vállaltam, s akinek élete a mi döntésünktől is függ. És melyik anya ne szeretné a legjobbat adni gyermekének?

Gál Adél
Kárpátalja.ma