Kopogtató: bezviz

Megírtuk már százszor, kopogtattunk is a témával többször, de nem mehetünk, nem tudunk szó nélkül elmenni amellett, ami a határátkelőkön történik.

Leálló rendszer, vég nélküli kocsisorok, öt-kilenc órás várakozási idő a negyven fokban (szinte minden második autóban kisgyerekek is utaznak), ahol még a gyalogos határátlépés is embert próbáló vállalkozás.

Történelmi pillanat, amikor leromboljuk az Ukrajnát az EU-tól eddig elválasztó papírfüggönyt. Közös erőfeszítéssel megváltoztattuk országunkat, és európai partnereink tartották a szavukat, így az EU ajtói, barátaink és partnereink ajtói nyitva állnak nagy nemzetünk, az ukrán nép előtt” – nyilatkozta a korábbi elnök 2017-ben a vízummentesség elfogadásakor. Petro Porosenko akkor a határátkelőhelyek fejlesztéséről, közös útlevél- és vámvizsgálat bevezetéséről vizionált.

Nos, azt észleltük, hogy milyen mértékben sikerült megváltoztatni az ezen a héten 28. születésnapját ünneplő országot. Elmaradt a meglévő átkelők fejlesztése, ahogy a betervezettek megépítése is.

Nem maradtak el viszont a belső Ukrajnából érkező turisták, akik özönlenek az ünnepekkor, hosszúhétvégéken, s folyamatosan érkeznek most is, hogy kihasználják a nyár utolsó napjait. Mindezt teljes joggal. Csak épp a kapacitás nincs a befogadásukra.

A bizalmat néha meg kell előlegezni, de nem feltétlenül Ukrajnának. Az ország nem volt felkészülve a vízummentességre. A beidegződött tolvajmentalitás, a jószomszédi viszonyt iszonnyá alakító politikai lépések ellehetetlenítették a betervezett infrastrukturális fejlesztések megvalósulását.

Több órás ácsorgásunkban, a hőguta elkerülését megelőző óvintézkedések mellett nem tehetünk mást, minthogy reménykedünk abban, hogy a megalakuló kormány európai gondolkodású politikát folytat majd. Reméljük lesz, aki a kivitelezők körmére nézzen, hogy ne a farzsebekben landoljanak az EU-s támogatások, s – ha a személyivel történő szabad közlekedés egy ideig még ábránd is marad – nem lesz szitokszó a „határ” és utópia az elfogadható átkelési idő.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma