Kopogtató: Divatosan

Ha szeptember, akkor ezerszínű, hulló falevelek, egyre csípősebb reggelek, hosszú séták a ritkuló napsütéses délutánokon a maradék D-vitamin befogása céljából – és tanévkezdés. Hölgyeim és uraim, itt véget is ért enyhén romantikusan induló felvezetésünk, a tanévkezdés ugyanis vidékünkön (sem) csupa móka és kacagás. A nyár utolsó napjain nehezen lehetett végiggörgetni a közösségi hálók üzenőfalait iskolakezdős posztok tömkelege nélkül. A csemetéiktől boldogan „megszabaduló” szülők és nagyszülők, az ágy alá bújó tanerők és az elsős nebulók képeinek hadán túl mindenütt ott kúszik a levegőben a tanévkezdés anyagi megterheltsége, amely bizony alaposan kimeríti sok család kasszáját. S ha ez nem lenne elegendő, Kárpátalján még egy gyomorszorító gondolat nehezíti meg azt a bizonyos, a Bergendy zenekar által is megénekelt iskolatáskát: vajon meddig szólalhat még meg szabadon tanár s diák anyanyelvén iskoláinkban.

A mögöttünk álló hónapokban számos alkalommal foglalkoztunk a közoktatásról szóló törvény módosításának tervével, a Legfelső Tanácshoz benyújtott, s ott bizottsági szinten támogatott javaslatok egyes passzusainak céljával, lehetséges következményeivel, alkotmányellenességével. A híreket követők és jövőnk alakulását szívükön viselők számára nem újdonság, hogy a tervezett módosítások nagymértékben szűkítenék a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogait – ezen belül az anyanyelven történő oktatáshoz való jogát. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség többször fordult nyílt levélben az illetékesek felé, hogy felhívja a figyelmet a kérdéses passzusokra, s párbeszédre, közös megoldás keresésére hívja a jogalkotókat – mindhiába. Szeptember 1-én a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek és a történelmi egyházak ismét, közösen, ország-világ előtt fordultak levélben Petro Porosenko elnökhöz, Volodimir Hrojszman miniszterelnökhöz és Andrij Parubij parlamenti elnökhöz azt kérve, hogy a közoktatási törvény szeptemberben tervezett módosítása során messzemenően vegyék figyelembe a kisebbségek jogait, és továbbra is garantálják a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati, azon belül az anyanyelvű oktatásra vonatkozó jogait.

Halló fülekre talál-e végre a számos jogi és módszertani ténnyel alátámasztott megkeresés? Esetleg valamiféle „botrányra” van szükség ahhoz, hogy végre ne kettős mérce szerint történjék az oly hangzatos, immár bezvizovij „eurointegráció”? Ki tudja. Ebből ugyanis nem származik honatyáinknak az országnak bevétele, nem apadnak a szép rendben folyósított segélyek, támogatások, melyek nélkül szülőföldünk és a belső ukrán területek életszínvonala is rég a már így is kritikus szint alá süllyedt volna.

Ugyanakkor itt motoszkál bennem még egy kérdés. Nálam idősebbek és bölcsebbek szerint Kárpátalján az elmúlt évtizedekben mindig valamiféle „divat” honolt. A rendszerváltás előtt sok magyar család közt divatos volt például orosz iskolába íratni a gyerkőcöket. Aztán eltelt néhány év, és hirtelen az ukrán iskola lett divatos – számos településen kritikussá vált a magyar iskola megmaradása: tömegesen íratták át/be a gyerekeket az ukrán osztályokba. Hasztalan hangoztatták a szakemberek és a magyar gyökerekhez ösztönösen ragaszkodó átlagemberek, hogy nem lesz ennek jó vége – egyre apadt a magyar osztályok létszáma. Nos, eltelt ismét néhány esztendő, s lám, vidékünkön új divat látszik elterjedni: mind többen íratják be/át/vissza magyar iskolába, magyar osztályba gyermeküket, immár a többségi nemzet képviselői közül is.

Kétségkívül fontos, amit érdekképviseleti szervezeteink nemzetünkért tesznek. Lehet, és néha kell is „számon kérni” cselekedeteiket vagy épp azok vélt/valós hiányát, hiszen mi választottuk őket, minket képviselnek. Csak talán érdemes lenne észben tartani, hogy jogaink és felelősségünk nem csupán ennyire korlátozódnak. Valaki egyszer így fogalmazott: Nem az az igazi magyar, akinek a nagyszülei magyarok voltak, hanem az, akinek az unokái is magyarok maradtak.

Talán, ismétlem: talán érdemes lenne ezzel a felelősségtudattal elkezdeni ezt a mostanra kicsit szomorkás-esősen indulni látszó tanévet…

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma