Kopogtató: igazság vagy szolgáltatás – a kettő együtt nem megy

Néhány órával ezelőtt Kijevben elhunyt Katerina Handzjuk ukrán civil aktivista, a herszoni polgármester tanácsadója. A fiatal, mindössze 33 éves nőt több mint három hónapon át ápoltak súlyos égési sérülésekkel, miután július 31-én támadója tömény kénsavat spriccelt rá lakása előtt, a dél-ukrajnai Herszonban.

Az ukrán médiában nagy visszhangot keltett az eset. Nem véletlenül. Katerina Handzjuk életének különös kegyetlenséggel vetettek véget. De nem ez az egyetlen oka a nagy figyelemnek. A Handzjuk elleni támadás ismét ráirányította a figyelmet az ukrán rendvédelmi szervek inkompetenciájára. Mintha holmi alvilági életet bemutató gengszterfilm képkockái peregnének előttünk: három hónap után még mindig nem tudni, ki a merénylet megrendelője. Az MTI összefoglalója szerint augusztus 20-án ugyan Szerhij Knyazjev országos rendőrfőnök bejelentette, hogy öt személyt vettek őrizetbe az aktivista ellen elkövetett támadás végrehajtásában való részvétel gyanújával – köztük a támadót és azt a férfit, aki a nyomozóhatóságok szerint a kénsavat megvásárolta –, az viszont máig nem derült ki, hogy ki volt a támadás megrendelője. Pedig Jurij Lucenko főügyész még augusztus elején a Facebookon nyilvánosságra hozott egy részletet az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vizsgálati anyagából, amely szerint valamilyen „rendőrségi, illetve állami szervek” állnak az aktivista ellen elkövetett támadás mögött. Nyár óta azonban semmilyen előrelépés nem történt az ügy megoldásában. Ami azt illeti, az SZBU is csak későn, Lucenko kórházi látogatása után kapcsolódott be a vizsgálatba. Ezt megelőzően a rendőrség először csak garázdaságnak minősítette az esetet, majd súlyos testi sértésnek, később viszont a társadalmi felzúdulás és a sajtó hatására már különös kegyetlenséggel elkövetett bérgyilkossági kísérletté minősítette át.

Halála előtt Handzjuk kórházi ágyáról üzent a közvéleménynek: az esztendő folyamán rajta kívül negyven civil aktivistát ért különböző súlyosságú támadás Ukrajnában. Ismeretesek-e a támadások részletei? Felelősségre lettek vonva az elkövetők? Egyetlen esetben sem. Ez pedig arra enged következtetni, hogy Ukrajnában semmi sem változik (jó irányba) a rend őrei és a rájuk bízott lakosság viszonyát tekintve.

Azonban nem „csak” a civil aktivisták és az őket ért agresszió kapcsán állnak halomban a megoldatlan bűnügyek. Gondoljunk csak a kárpátaljai magyarokat ért sérelmekre! Ne vegyünk távoli eseteket, elég, ha csak az elmúlt évet vizsgáljuk meg. Volt itt, kérem, a „szokásos” emlékműrongálástól kezdve a személyiségi jogok sárba tiprásán át robbantásos merényletekig minden. Isteni kegyelem, hogy emberéletet nem követeltek a felsoroltak. Vajon megoldották-e ezeket az eseteket? Kiderült-e, kik a tettesek? Felelősségre lettek vonva az elkövetők? S ha/amikor elkaptak valakit, kiderült-e, ki a megrendelő, felbujtó? Vagy minden esetben maga Vlagyimir Putyin szégyenkezhet az elítélő nyilatkozatok száma miatt? Mert utóbbiakból mindig bőven akad. Ítélkezéssel, elhatárolódással, hangsúlyozással, az ügy megoldására való felszólítással Tiszát-Dunát lehetne rekeszteni.

A fenti kérdések persze költőiek, mind tudjuk a válaszokat. Kárpátalja nem nagy, s ha a világon bárkihez el lehet jutni néhány lépésen át, vajon miért olyan nehéz felgöngyölíteni a felsorolt eseteket.

Múlt héten halottak napja volt. Temetőink fényárban úsztak, az emlékezés és a fájdalom pislákoló lángjai mellett szorult össze sokunk szíve. Az ismertek, szeretettek mellett vannak ismeretlen, mégis közös halottaink is: katonák; kanyarós kisgyerekek; aktivisták. Az égig elért a gyertyák fénye. A földi igazságszolgáltatásig, úgy tűnik, még nem.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma