Kopogtató: karanténháború

„Denevért ettek!” „Nem ettek denevért!” „Kutyáktól kaptuk el a vírust!” „Mégsem kutyáktól kaptuk el!” „Szándékosan kifejlesztett betegségről van szó!” „Emberi mulasztás miatt szabadult ránk a Covid-19!” „Valójában nincs is koronavírus, az 5G zavartalan tesztelése és telepítése miatt zárnak be minket a lakásainkba, hogy átvegyék a hatalmat az életünk fölött!”

Mit gondolunk mi Kárpátalján a koronavírusról?
Talán az 5G káros hatásait szajkózó összeesküvés-elméletek vannak a legkevésbé elterjedve a megyében. Nem csodáljuk, ha sokan utópisztikusnak tartják még a technológia bevezetését is, hisz egyes településeken a 2G is luxusnak számít. Eldugottabb falvakban egy egyszerű Messenger-üzenet elküldéséhez elegendő mobilnetet is jobb esetben az udvaron, rosszabb esetben a padláson hajkurászva sikerül levadászni. A borsos előfizetések az ágyból vagy fotelből telefonálás kényelmét sem garantálják, arra csak a furfangosan kitapasztalt egyéni térerős helyek ─ a kerítés jobb sarkában, a garázs tövében vagy a kert végén befogható pontok ─ adnak lehetőséget a telefonálni vágyóknak.

─ Azért találták ki az egészet, hogy félelemben tartsák az embereket ─ olvashatjuk több közösségi bölcselkedésben. Nos, talán kijelenthető, hogy Kárpátalján kevéssé rémült meg a lakosság. Még a május 11-i enyhítő intézkedések előtt vagyunk, de már annyian nyüzsögnek a megye városaiban, mintha majálist ünnepelnénk.

A parkok szinte sohasem üresek. A fiatalok a focipályákon rúgják a bőrt és az esti bandázások sem maradhatnak el. Az emberek belefáradtak a bezártságba. Azok közül is sokan elhagyták a szájmaszk és kesztyű viselését, akik kezdetben elővigyázatosak voltak. Sokan csak a rend őrei miatt rakják fel ─ jó esetben a szájukra ─ a maszkot (talán csak fejtetőre húzott viselési móddal nem találkoztam még…).

De valóban szükségtelennek gondoljuk az óvintézkedéseket?
Én személy szerint féltem az édesapámat, mert számára benzinkutasként nincs megállás, és dühös vagyok azokra, akik a biztonsági szabályokat áthágva viharzanak be a munkahelyére, nyitják az ajtókat, adják a készpénzt, mivel a saját felelőtlenségükkel az ő életét is kockáztatják.
Örülök annak, hogy az óvodában dolgozó édesanyámnak nem kell bejárnia a munkahelyére. Ugyanakkor megértem azokat a szülőket, akiknek veszélybe kerülhet a megélhetésük, mert nem tudják kire hagyni a gyermeküket és a karantén feloldását sürgetik.

Az élet minden területén és szféráján érezzük a leállás kárát. A zárt határok sokakat fosztottak meg a kereseti lehetőségüktől, családokat választottak el. A bezártság felerősíti az érzelmeket: rengeteg harag, frusztráció halmozódott fel a falak között. De nem szabad elfelejtenünk, hogy mindenekelőtt emberek vagyunk. Attól, hogy az interneten barmozzuk, idiótázzuk azokat, akik nincsenek velünk egy véleményen, még nem fog javulni a helyzetünk. Ha valaki felfújt léggömbnek érzi a vírus miatti „hajcihőt”, szíve joga. Hangot akar adni a véleményének? Szólásszabadság van (papíron legalábbis mindenképp). Ha a szkeptikusoknak van igazuk, az sem mentesíti őket az érvényben lévő előírások alól. És talán nem dől össze a világ, ha egy ideig szájmaszkban, védőkesztyűben érintkeznek azokkal a személyekkel, akik valós veszélyt látnak a vírusban, és féltik az egészségüket. Mindannyian a saját szemüvegünkön keresztül szemléljük a világot. A kulturált párbeszédből, véleményütköztetésből születhetnek okos gondolatok. De figyeljünk arra, hogy okuláréról ne váltsunk szemellenzőre, és az eszmecserék hevében ne törjük össze mások lencséjét.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma