Kezdőlap » Sorozatok » Kopogtató » Kopogtató: lesz feltámadás?

Kopogtató: lesz feltámadás?

Húsvét vasárnapja. A keresztény Európa Jézus feltámadását ünnepli, Ukrajna elnököt választ.

Vonuló Porosenko, térdre rogyó indulók, premier plánban figyelő Mr. Big Brother Putyin – meglehetősen szánalmasra sikeredett az elnökválasztás második fordulójának véghajrája. A szavazóhelyiségek megnyitását megelőző éjszaka még Volodimir Zelenszkij kizárásáról tárgyalt a feljebbviteli bíróság, ám a hatalmon lévők utolsó (?) próbálkozása is elbukni látszik.

A húsvét meghozta az igazi tavaszt, valamint a külföldön dolgozó vendégmunkásokat, akik – két, négy, hat, nyolc órás várakozás után – élettel töltötték meg a kihaltnak hitt településeket. Szeretteik társaságában ünnepelhetnek, két vendégség között szavazhatnak is, bár – az első fordulóhoz hasonlóan – most is megyénkben a legalacsonyabb a részvételi arány.

Ki miben bízhat a választás végkifejletét illetően?

Volodimir Zelenszkij követői az ország feltámadását remélik támogatottjuk győzelmétől. Akik nem bíznak az elnöki aspiránsban, inkább a már jól ismert rossz mellett teszik le a voksukat, ha ugyan szavaznak egyáltalán. Porosenko főnixmadárként támadna fel hamvaiból, Zelenszkij pedig… továbbra is nagy kérdés, hogy valóban a nép szolgálatába áll-e, vagy más személyiség rejlik Holoborogyko (Zelenszkij ezen a néven alakítja Ukrajna elnökét sorozatában – a szerk.) álarca mögött.

Az étel próbája az evés, mondják. Ma öt évre választunk étlapot, ám a menüsor csak később lesz olvasható. S hogy mi mit szeretnénk megtapasztalni az előttünk álló öt évben?

Egy demokratikus jogállamot, ahol nemcsak beszélnek az új határátkelők megnyitásáról, az utak javításáról, hanem érdemben is tesznek érte. Egy, a lakosok érdekeit szem előtt tartó Ukrajnát, ahol csak rossz emlék a korrupció, nem rándul görcsbe a gyomrunk, ha rendőrt látunk, és nem kell attól tartanunk, hogy megölik kórházba került szerettünket az orvosprofesszorok, akik kemény zöldhasúkat pengettek ki a fokozatukért. Egy olyan Ukrajnában szeretnénk boldogulni, ahol meg lehet élni egy állami fizetésből, és a külföldi úti cél csak a nyaralások szempontjából érdekes számunkra.

Ezekkel az utópisztikusnak ható gondolatokkal kívánunk kellemes húsvéti ünnepeket és szerencsés kimenetelű elnökválasztást.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Megbírságolták Volodimir Zelenszkijt

Ha az Ukrajna elnöki posztjára pályázó Volidimir Zelenszkij olvasta volna a Kárpátalja.ma témára vonatkozó írását, talán nem mutogatja ország-világ előtt...

Close