Kopogtató: megfélemlítés, öngyilkosság, prostitúció… az internet sötét oldala

Több mint hétmilliárdan élünk a Földön. Manapság az ember már el sem tudja képzelni az életét internet nélkül. A virtuális világ által bárhová eljuthatunk, bármit megnézhetünk, s bárki megfigyelhet minket is.
Temérdek példát lehetne felsorolni arról, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak az internetnek.

A számtalan haszon nyújtotta dolgok mellett azonban az internet veszélyeket is hordoz.

Egyre gyakrabban látom, hogy felelőtlenül használják a világhálót, mely során főleg a fiatal korosztály veszélynek teszi ki magát.

Egyik példa a közösségi oldalak használata. Elsősorban az oda feltöltött fotók, megosztások is már egy képet rajzolnak rólunk, személyiségünkről. Ezért is a legtöbb munkáltató először a Facebook profilját nézi meg a jelentkezőnek. Ugyanakkor a felelőtlenségért és naivitásért nagy árat lehet fizetni.

A nyilvános képeket, adatokat bárki megnézheti. Sőt, nem is kell, hogy nyilvánosak legyenek. Volt már rá nem egy példa, hogy ismeretlen emberek írtak lányokra magazinfotózás, modellkedés és könnyű pénzkeresési lehetőség céljából. Mi ez, ha nem motiváció egy mai fiatal és csinos lány számára?

Persze, hogy megadja magának a lehetőséget. Elkezd beszélgetni a számára teljesen ismeretlen személlyel, adatokat, fényképeket küld magáról. Végül a személyes találkozás során már nem biztos, hogy hazatér. Külföldre kerül, prostitúcióra kényszerítik és még sok más extra szolgáltatást vállaltatnak vele.

– Nem is olyan rég megkeresett egy magát fényképésznek kiadó hölgy. Szintén magazinfotózás ürügyével. Majd személyes információkat akart kicsalni tőlem. Egy kis nyomozás után kiderült, hogy olyan lányokat keres, akik bizonyos szolgáltatásokat nyújtanak majd egyes férfiak számára.

Ezért kell óvatosnak lenni és figyelmesnek, hogy kinek milyen információt adunk meg. Sokan kinevetik ezt a felvetést, mivel „ez velem úgysem történhet meg” kifogással továbblépnek.

Legyen szó akár zsarolásról, megfélemlítésről, zaklatásról, azonnal értesíteni kell az illetékes hatóságokat. Nem egyedül kell szembenézni a veszéllyel!

A másik ilyen kockázati tényező a gyermektől megvont minőségi idő. A szülő legtöbbször – tisztelet a kivételnek – „lerázza” a gyereket, leülteti az internet elé, okostelefont ad a kezébe és ezzel le van tudva. Azonban nem ellenőrzi, hogy a gyerek mit is néz a világhálón, ahol olyan veszélynek teheti ki magát, mely az életébe is kerülhet. Hallhattunk már a Kék bálna internetes játékról, melynek következtében rengeteg gyermek öngyilkosságot követett el. A lelkileg sérült gyerekek ráadásul főként érzékenyek, így az elhanyagolásuk ára a szülők lelkiismeretét nyomja. Sok anyuka és apuka nem is tudja, hogy csemetéjüknek mennyire szüksége van rájuk.

Beletemetkeznek a munkába, nincs idejük egymásra, csak a pénz utáni vágyakozás, s ezáltal a „luxusban éljünk” és „legyen egy menő autónk” szlogennel a munka rabszolgáivá válnak.

A napokban arról szóltak a hírek, hogy egy Ukrajnában élő 13 éves kislány lett öngyilkos a legújabb, az úgynevezett „Momo-jelenség” hatására. A Momo nevű ijesztő lény a Facebookon és WhatsAppon keresi áldozatait. Főként gyerekeket és tinédzsereket, akiket arra próbál rávenni, hogy bizonyos feladatokat hajtsanak végre. Aki nem tesz eleget kívánságainak, azt különböző dolgokkal fenyegeti meg.

Sokak szerint légből kapott pletyka és túl nagy feneket kerít neki a média. Bármennyire is hihetetlennek hangzik, a gyerekek nagyon sebezhetőek. Meg kell tanítani számukra, hogy mi a valóság. Mi több, minőségi időt kell velük eltölteni. Semmi nem pótolja egy gyermek számára a szülői gondoskodást, egy közösen eltöltött piknikezést, családi kirándulást.

Nehéz elszakadni a mindennapok ügyes-bajos dolgaitól? Csak a munka, csak a hajtás… cserébe egy összeomlott család. Ne várjuk meg míg késő lesz, hanem előzzük meg a bajt és ne adjunk utat a virtuális világ „Momoinak”!

Felelősek vagyunk gyermekeinkért, egymásért, önmagunkért. Használd okosan az internet világát, hogy ne az legyen a pótszülő gyermekeink számára!

Mondik Márta
Kárpátalja.ma