Kopogtató: mert a víz az úr

Több mint húsz éve annak, hogy Kárpátalját elöntötte az ár. Úgy kilenc éves lehettem, csak képekben maradtak meg az események, és szerencsénkre – a felnőttek ijedtsége és az átlagosnál „nagyobb nyüzsgés” mellett – nem érzékeltünk nagyobb változást és nem kaptunk közvetlen kóstolót a víz erejéből: a településünk nem szenvedett károkat.

Emlékszem, ahogy a srácokkal felkapaszkodtunk az épülőfélben lévő házak falaira, és az otthonról elcsórt messzelátóval figyeltük a munkálatokat, a fel-feltűnő helikoptereket. A szülők őrködni jártak éjjelente, egyre emelkedett a vízszínt a házunk előtti patakban, elöntötte a partot, de a minket elválasztó úttest végig száraz maradt. Egyszer kivittek a töltésekhez. Elvarázsolva bámultam a tengeráradatot, próbáltam megsaccolni a helyét a földterületnek, ahová minden évben burgonyát vetettünk…

Körülöttünk sok települést öntött el a víz, családok maradtak fedél nélkül. Pár napra még a valamivel magasabban fekvő szomszéd településre is átzsuppoltak minket a tesómmal a nagynénémhez biztos, ami biztos alapon. Folyamatosan jöttek a hírek, én aggódtam az otthoniakért. Talán egy dolog rémisztett meg igazán: a település központjában sorakozó buszok, melyek készenlétben várták, hogy evakuálják az embereket, ha áttörné a víz a gátakat. Nekünk nem kell a buszokkal mennünk – gondoltam. Beférünk az autónkba. Még a kutya is elfér a lábunknál a hátsó ülés alatt. De mi lesz, ha épp nem lesz otthon a macska?

Hihetetlenül szerencsés vagyok, amiért a legnagyobb problémát akkor a macskám sorsa feletti aggódás jelentette, hisz ezzel egy időben több százan váltak földönfutóvá. És erre csak évekkel később jöttem rá igazán, miután benőtt a fejem lágya (és elérhetővé vált az internet).

Végül sem a kutyát, sem Gözüt (így hívták a macsekot) nem kellett menekítenünk. A patak is elkezdett apadni és szép lassan visszatért a medrébe.

Ma a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció felelős bizottsága megyei szintűvé nyilvánította az árvízhelyzetet. A természeti katasztrófa 94 települést érint Kárpátalja tíz járásában. A becslések szerint az áradások eddig 150 millió hrivnyás károkat okoztak. Hogy ezeket a károkat ki fogja megtéríteni? Az adósságban úszó állam aligha tud megfelelő összeget elkülöníteni erre a célra.

Az árhullámok visszavonulását a hét közepére prognosztizálják. Az operatív segítségnyújtás hiányában bízunk az esős időszak végében és várjuk a nyarat.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma