Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Kopogtató: Tabula rasa
124307

Kopogtató: Tabula rasa

Ismét mellbe vágott, pedig minden évben ez van, végül is megszokhattam volna már. Február végén történt. Kiléptem a hónapokkal ezelőtt az enyészettnek átadott, üres tiszaújlaki vasútállomás peronjára. A komor betonon és a végtelenbe futó sínek mentén lépten-nyomon szemét hevert. No, nem ám néhány cigicsikk generálta elképedésemet: a cukorkáspapírtól a flakonokig mindennemű s méretű hulladék elém tolult az amúgy is piszkosszürke környéken.

Oda a tabula rasa – gondoltam. A mindössze néhány hete hátrahagyott kemény tél talán leginkább szerethető jellemvonása a gyerekkoromat idéző vastag hótakaró volt. Szeretem, ahogy csikorog-nyiszorog a talpam alatt, és még a jeges utak és a hirtelen az egekbe szökő fűtésszámlák sem csorbítottak szépségén. De hiába adták az Égiek idén is a jótékony, magot-állatot-szívet védő óriás fehér takarót, alatta azért maradt minden ugyanaz: szemét a szemét, mocsok a mocsok, ember az ember…

Tudom, a Nagyszőlősi járásban mostanság (ismét) gondot jelent a hulladékelszállítás. Azt is tudom, hogy a megye egész területén kérdéses a szemét hosszú távú kezelése, nincs a vidéken hulladékfeldolgozó üzem. Hiába a papíron jól kidolgozott tervek, a modern technológiák emlegetése, eddig a kiszemelt települések egyike sem volt hajlandó elfogadni, hogy a határában építsék meg a gyárat. Hiszen mindenki megtanulta: Ukrajnában minden lehetséges, még az is, hogy a papíron stimmelő gyárból a végén csak egy szimpla, égő szemétkupac maradjon. „Szlava Ukrajinyi!” Ja, mégsem… Mindezzel együtt azonban azt is tudom, hogy az a bizonyos szemét nem csupán az utóbbi néhány év terméke, és nem írható a jelenlegi huzavona számlájára. Nem fér a fejembe, hogy jut eszébe bárkinek is a maga „privát” szemetét a közterületekre kidobni. Pályaudvarok, terek, utcák, falvak közötti útszakaszok – mindenhová jut a kárpátaljai mentalitás legsötétebb bugyraiból.124307_1

Engem arra tanítottak kiskoromban, hogy a szemetet nem dobhatom el a bolt előtt, az utcán vagy ahol jól esik. Attól, hogy nem az én zsebemet nyomja, még nem szűnik meg létezni, az attól még az enyém. Úgy belém nevelték, hogy ma sem jutna eszembe kiköpni a rágót, eldobni az egyébként iciri-piciri cukorkás papírt.

Én ma kopogtatok: tanítsuk meg a gyermekeinket, kistestvéreinket, diákjainkat, környezetünket, hogy a szemétnek nem az utcán, hanem a kukában van a helye. Ha az nincs a közelben, akkor a zsebünkben, táskánkban, egészen hazáig. Tanítsuk meg őket úgy, hogy az „Elhajítom, úgysem számít…” puszta gondolatától is lelkiismeret-furdalásuk legyen. Mert igenis számít! Talán távol állunk még a hulladékfeldolgozó üzemtől, fényévekre a szelektív gyűjtéstől és a szemét újrahasznosításától, de szeretném hinni, hogy egy élhetőbb – tisztább – világtól talán nem is vagyunk annyira messze. A nagy változások is kicsiből indulnak – rajtunk is múlik, hogy tiszta lesz-e végül az a bizonyos lap.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
124303
Moszkal esete a járőrökkel

A közlekedési szabályok megsértése miatt állították meg a Toyota márkájú személygépkocsit a járőrök, melyben, mint a felvétel végén kiderül, Kárpátalja...

Close