Kopogtató: testvérgyilkosság

Lassan négy éve tart a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus, melynek sötét oldaláról legtöbbször hallgatnak, s csak elvétve kerül nyilvánosságra néhány részinformáció.

„Bajtársaik” lőttek agyon négy újonc katonát a terrorellenes műveletek helyszínén – sokkolt a hírrel a héten az ATO sajtószolgálata. Egy beavatási rituálé torkollt gyilkosságba. A tettesek gyújtogatással próbálták álcázni a gyilkosságot, de nem jártak sikerrel.

A hírt olvasva önkéntelenül is megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon első alkalommal tapadt vér a kezükhöz, vagy volt, amikor sikerült eltussolniuk tettüket?

A hivatalos adatok szerint csak januárban 22 – közöttük egy kárpátaljai – katona vesztette életét Ukrajnában, ám egyikük sem harci cselekményben esett el.

– Nem katonai veszteség. Az illetékes bűnüldöző szervek nyomoznak az ügyben – nyilatkozta szűkszavúan a január 7-én elhunyt beregszászi járási katona haláláról az ATO sajtószóvivője.

– Öngyilkosságként írják le az esetet, de a hozzátartozók kételkednek ebben, mivel aznap még jókedvűen készülődött kántálni egy szomszédos zászlóaljhoz – meséli egy nemrég leszerelt katonaismerősöm, aki a tragédiától nem messze teljesített szolgálatot. – Könnyen lehet, hogy eldurvult az ünnepség, és a tettesek „átrendezték” kicsit a körülményeket, mielőtt jelentették az esetet.

– Ne légy naiv! Hasonló esetek százai történnek odakint – mondja az ismerősöm, látva az elképedésemet. – Társai végeztek az előző kárpátaljai áldozattal is. Szerencsére nem tudták „elsikálni” az esetet, és kézre kerítették a tetteseket.

Beszélgetőtársamtól megtudom, hogy a két áldozat ráadásul rokoni kapcsolatban állt. A hallottaktól leforrázva csak a családtagjaikra tudok gondolni. Mivel nem harci veszteségként tartják számon az eseteket, ezért valószínűleg búcsút mondhatnak a kárpótlásnak is. Az anyagi juttatás hiányánál azonban maróbb lehet a fájdalom afelett, hogy férjeiket, fiaikat nem hősként, hanem mintegy járulékos veszteségként könyvelik el a felelős szervek.

Ha közvetetten nem a harcok a felelősek, haláluk nem írható-e mégis a háború számlájára? Ha alkoholistává válik valaki a fronton, mert nem bírja elviselni a látottakat vagy az embertelen körülményeket, azért csak az adott személy a felelős? Ha a hazatérő katona agresszívvá válik, kezet emel a feleségére, mert nem tudja kezelni az átélt traumákat, és nem kapott pszichológiai segítséget azok feldolgozására, egyedül a férj gyengeségeként róható fel a bántalmazás? Ki a felelős azért, hogy nem mérik fel megfelelően a mentális állapotát a frontra vezérelt katonának?

– A legnagyobb problémát az alkohol okozza a terrorellenes övezetben – panaszolták már két évvel korábban is frontot megjárt katonák egy csoportos interjú alkalmával. – Nem ritka, hogy maguk a tisztek itatják olcsó szesszel a katonákat, vagy tablettákat szereznek be nekik, hogy ne féljenek a frontvonalban.

Jelenleg fegyvernyugvás van. A félelemre talán nem kell alkohol, a szorongásra, bajtársaik elviselésére, a fagyos terepen alvás embertelenségeinek leküzdésére azonban jól jöhet a szívmelegítő. Pláne, ha ingyen vagy olcsón adják, s ha senki nem vonja felelősségre őket az értelmetlen háborúban, melynek, úgy tűnik, csak kezdete volt. Csak Isten tudja – no meg a harcokat mesterségesen fenntartó nagyhatalmak –, hogy lesz-e valaha vége…

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma