Kezdőlap » Sorozatok » Kopogtató » Kopogtató: töréspontok
Illusztráció

Kopogtató: töréspontok

Gyerekkorom óta félek a motoroktól, mégis mindig csodálatot váltanak ki belőlem. Félve rajongok értük. Egyedül apukám mellett, régi voszkodján éreztem magam biztonságban, mert amellett, hogy – mint minden kislány az apját – nagynak és erősnek, sebezhetetlennek láttam, ő mindig ésszel vezet, betartja a szabályokat és biztonságosan közlekedik. Ennek ellenére az évek során kétszer is volt autóbalesete, mindkét alkalommal önhibáján kívül. Tehetetlenül sodródott, amikor egy mellékútról kihajtó autó nem adott elsőbbséget és őrült tempóval belerongyolt, vagy amikor előtte nyomtak satuféket, ám az őt követő autó nem tudott megállni, mert a sofőr szabálytalanul, papucsban ült a volán mögé és beakadt a lába a gázpedálba. Már ekkor fájdalmas leckeként értettem meg, hogy nem elég csak nekünk figyelmesnek lennünk, ki vagyunk szolgáltatva a körülöttünk haladóknak is, nem bújhatunk el a külső tényezők elől.

Ma reggelig biztos voltam abban, hogy egy hét elején előkerült határproblémáról kopogtatok majd, de egy szombati tragédia olyan nyomot hagyott a kárpátaljai magyar közösségben, hogy nem fért kétség a témaváltáshoz. Két életerős fiatalember ütközött motorral egy személyautónak. Mindketten szeretett figurák, tevékeny személyiségek, édesapák. Egyikük nem élte túl a szerencsétlenséget, míg utastársa küzd az életéért.

Akaratlanul is gombóc szökik a torkunkba, ha hasonló tragédiákról hallunk. Ha nem vagyunk ismerősök, akkor is megráznak a fiatalokkal történt szerencsétlenségek. Megállunk, elgondolkodunk, s valljuk be, ha bűntudatosan is, de hálát adunk, amiért nem a mi fiunkkal, férjünkkel, édesapánkkal történt a tragédia.

A közeli hozzátartozóknál pedig megállíthatatlanul beindulnak a mi lett volna ha… fogaskerekei. Ha egy fél perccel később hajtott volna ki a garázsból, ha még megitta volna a pulton felejtett kávét, ha tíz másodperccel korábban fordul ki az az autó eléjük, vagy ha időben felfedezik az orvosok, hogy mekkora a baj.

Sokszor, amikor buszban utazom, eljátszom a gondolattal, hogy mit élnék át, ha baleset érne. Hol másznék ki, ha oldalára fordulna a busz, lenne-e elég lélekjelenlétem, hogy segítsek másoknak, ha nem sérülnék meg komolyabban, s vajon összepréselne-e a nagydarab hölgy, ha a másik irányba dőlnénk.

Amikor volán mögé ülök, már nem fordul meg hasonló gondolat a fejemben. Adrenalinnal tölt el, ha lehagyhatok egy másik autót, s le tudom rázni, ha vissza akar előzni. Hatalmas érzés nyomni a gázt. Ennek ellenére – bár még friss a jogosítványom, – hamar tudatosítottam magamban, hogy egy pillanat alatt tragédiába torkollhat a hetvenkedés. Kislány koromban sokáig Forma 1-es versenyző szerettem volna lenni. Amikor két éve tőlem pár méterre bőgött fel egy Red Bull V 10-es motorja, meg kellett kapaszkodnom, annyira megremegtek a lábaim. Úgy gondolom, hogy ez a bolondéria százszor fokozottabban élhet a férfiakban, akiknek lételemük a versengés. De nem mindegy, hogy milyen kereteket szabunk a versenyszellemnek.

Apu szerint két sofőr létezik: aki már karambolozott, s aki ezután fog. Én ilyenkor mindig morgok, hogy miért játszik vészmadarat. Mert ugye velem például biztosan nem történhet baj. Mindig csak másokkal. Igen, csak másokkal….

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma

Másnyelvű változat - Інша версія

Egy hozzászólás

  1. Ferenc Boldog

    Akkor siessünk,-mikor kiszállunk az autóból…

Szólj hozzá!

Read previous post:
A Kállay Saunders Banddel ünnepeltek a beregszászi öregdiákok

Tizenkettedik alkalommal szervezett Öregdiák-találkozót a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Öregdiák-szövetsége április elsején a beregszászi tanintézményben.

Close