Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Kopogtató: tűzzel-vassal-nyelvtörvénnyel az ország ellen
nyelv_diszkriminacio_magyar

Kopogtató: tűzzel-vassal-nyelvtörvénnyel az ország ellen

Emlékszem, gyerekkoromban nemegyszer elöntött a pulykaméreg, mikor az idősebbek rám pirítottak: ha okosat nem tudsz mondani, inkább hallgass! Nehezen fogadtam el, hogy „kicsi vagyok még”. Valószínűleg kissé mulatságos, ugyanakkor bosszantó lehettem, mikor sokadszorra követtem el ugyanazt a hibát, habár figyelmeztettek a következményekre. Mostanság egyre erősödik bennem az érzés, hogy Ukrajna huszonöt éves fiatal felnőtt létére meglepő hasonlóságot mutat a hisztis, akaratos, mindentudó gyermekekkel.

Hiába minden intő jel, mi több, következmény: honatyáink s -anyáink nem tanulnak. Kezdjük rögtön a legtragikusabbal: a keleti fronton jelen pillanatban is tartó háború kiváltó okaival. Ugyan tisztes polgárként jól tudjuk: minden földi rossz oka Vlagyimir Putyin orosz elnök puszta létezésében keresendő, azért talán az is szót érdemel, hogy 2014 elején, Janukovics akkori elnök bukása után az új hatalom első és legégetőbb intézkedése a 2012-ben elfogadott, a kisebbségekre – beleértve az orosz nemzetiségűeket is – nézve kedvező nyelvtörvény eltörlésének javaslata volt. A hírre reagálva Oroszország azonnal bejelentette: természetesen megvédi az ukrajnai orosz közösséget és annak jogait. Az oroszlán, pardon, medve, meg a bajsza, ugyebár. A Krím területén még aznap megjelentek az orosz hadsereg felségjelzés nélküli katonái… Hiába nem írta alá végül Olekszandr Turcsinov, akkori ideiglenes állam- és házelnök a rendeletet, hiába próbáltak józan paraszti ésszel hatni a többi nemzetiség képviselői a törvényhozókra, hiába emelték fel szavukat a többségi nemzet értelmes elöljárói, ekkorra már késő volt: a nyelvi kérdés a hamarosan kirobbanó fegyveres konfliktus egyik legfőbb ürügyévé vált.

Úgy tűnik, kissé szentimentális hangulatban talál ma az Olvasó, ugyanis megint csak gyermekkorom jut eszembe, amikor is az iskolapadban ülve hallgattam kedves tanárnőmet: a történelem az élet tanítómestere. A kérdés csupán az, hogy vajon hányszor kell országunknak évet ismételnie, hogy elsajátítsa végre a tananyagot…

Ukrajna akkoriban figyelmen kívül hagyta a „járulékos veszteséget”, azaz a már említett „többi nemzetiség” kérdését. A hisztérikus testvérháború fényében jelentéktelennek tűnhetett a kisebbségek jogos félelme: a háború miatti gazdasági válság mellett mi, magyarok a románokkal, szlovákokkal és a többiekkel együtt okkal kezdtük félteni alapvető személyiségi jogainkat. Ugyanakkor a legtöbben talán legborzasztóbb rémálmainkban sem hittük, hogy a nép, amely megtapasztalta az úgynevezett ruszifikációt (oroszosítást – a szerk.), s jól tudja, milyen az, amikor igazságtalanul fosztják meg az anyanyelvétől, kultúrájától, ugyanezt megtenné másokkal. S ez mégis bekövetkezett, hiszen a jelenleg felterjesztett nyelvtörvény gyakorlatilag ukránosítást jelent. Kíméletlen, megmagyarázott, jogosnak beállított ukránosítást.

A háború óta semmi sem ugyanolyan ebben az országban. Még Kárpátalján sem, ahol egyrészt mindig is békességben éltek a nemzetiségek, másrészt a kulturális keveredés és a határok közelségéből adódóan a belső ukrán területekhez viszonyítva jobb életszínvonal jellemezte a térséget. Habár a helyiek igyekszenek megőrizni hidegvérüket, s nem felülni a provokációnak, utóbbiból sajnos egyre több akad. Értelemszerűen fogy a türelem, a higgadtság, amivel egyenes arányban növekszik a bizalmatlanság, (rossz)indulat, türelmetlenség, mi több, gyűlölet. Egyre nehezebb magyarázatot találni az ország „elitjének” viselkedésére. Persze, érthető, hogy a stagnáló polgárháború, összeomló gazdasági rendszer, sosem volt szociális háló árnyékában produkálni akarnak valamit. Valami nagyot, valami kézzelfoghatót. Az Európai Unió hozzáállása, Barack Obama amerikai elnök politikájának bukása csak erősíti a kétségbeesést. S mivel azt sem tudják, hogyan is fogjanak hozzá a változtatásokhoz, pótcselekvésbe kezdenek – és összetörik azt a kicsi fogjukráhogyjó-t is, ami van. Előveszik hát a nemzetiségeket meg a nyelvüket, az örök aduászt, és kezdődik minden elölről… Jönnek a Larisza Nyicoj-féle buzgó hazafik, akik az oroszajkúakkal szembeni bukás után most nyugat felől közelítik meg a „problémát”, s kikezdik Kárpátalját, a „potenciális szeparatizmusfészket”. Kíváncsi vagyok, hogy számítottak-e az erősen nacionalista jellemzőkkel bíró vezetők arra, hogy helyi szintén nem csupán a nemzetiségek képviselői zsebében nyílik ki a bicska, hanem ukrán barátainkéban is. Hennagyij Moszkal kormányzó, képviselők, átlagemberek egyaránt nyíltan szembeszállnak a provokációval, s kimondják: Kárpátalján nem fog működni az új nyelvtörvény egyik változata sem. A közösségi médiában már most gúny tárgyává váltak a nyelvtörvény ellenőrzésére hívatottak: a rájuk vonatkozó „sprechenführer” elnevezés egyre népszerűbb – annál kevésbé lesznek azok a feladatot betölteni vállalkozók.

Nos, nagyon úgy tűnik, hogy nyicojok ide vagy oda, a varjú bizony nem fog ukránul károgni. Ahogy a magyar, az orosz, a román, a szlovák és a lengyel sem fog a szükségesnél többet beszélni ukránul, csak mert azt egyesek úgy akarják.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma

5 hozzászólás

  1. László Grolyó

    Kiváló irás. Már csak az a kérdés, hogy a miniszterelnökünk, és a külügyminiszterünk mi a fészkes fenének jelenti be naponta, hogy támogatjuk ukrajna eu.s belépését, és hogy soha ilyen jó nem volt a két ország kapcsolata?

  2. Samók Attila

    Julika gratulálok! Nagyon tetszett a cikk.

  3. Péter Szűcs

    PUSZTULJON UKRAJNA! HALÁL A SOVINISZTA POLITIKUSOKRA!

  4. Reméljűk igy is lesz, grazulálok a cikk írojának

Szólj hozzá!

Read previous post:
siratofal
Vonatot terveznek a Siratófalhoz

Jiszrael Kac közlekedési miniszter bejelentette, hogy megrendelte a megvalósíthatósági tanulmányok és tervek elkészítését a Tel-Aviv-Jeruzsálem gyorsvasút meghosszabbításáról, amely így az...

Close