Kezdőlap » Sorozatok » Kopogtató » Kopogtató: útlevél-kálvária Munkácson (is)
Korábbi felvétel

Kopogtató: útlevél-kálvária Munkácson (is)

Minél több a rendelet, annál nagyobb a rendetlenség! – az egyik egyetemi oktatóm által előszeretettel idézett Konfuciusz-bölcsesség jutott eszembe, amikor harmadik próbálkozásom is füstbe szállt a munkácsi migrációs – vagy ahogyan mifelénk nevezik – útlevélosztályon.

Gyakran halljuk, milyen jó is, mióta vízummentességet kapott Ukrajna. Bárki mehet oda, ahová csak akar, nem tarthatja vissza a polgárokat a schengeni vízum igénylésével járó hercehurca. Az nem is, most már csak az útlevéligénylés tartja vissza, pontosabban fel, az utazni vágyókat!

Még télen eldöntöttük a családdal, hogy nyáron kirándulni fogunk valamelyik szomszédos országba. Ehhez családtagjaimnak új útlevelekre van szükségük.

Lassan egy éve, hogy a vezető ukrán csatornákon állandó téma a vízummentesség bevezetése, annak pozitív hatásairól, a szomszédos európai országokban kínált turisztikai érdekességekről szólnak az ajánlók. Néhány hete az egyik adó reggeli híradójában a biometrikus útleveleket igénylők számának megcsappanásáról beszéltek, továbbá az okmányirodák munkájának kiváló minőségéről, és az útlevelek elkészítési idejének csökkenéséről. Ennyi dicséret után egy áprilisi péntek reggelén nem is gondolhattam arra, hogy nem sikerül aznap elindítani az útlevélcserét.

Tudatos ukrán állampolgárként már kora reggel, a nyitása előtt ott voltunk a munkácsi járási migrációs osztály épülete előtt. Aznap csupán heten várakoztak a zárt ajtónál. A munka megkezdésekor nagyjából egy tucatnyi reménykedő polgár várta, hogy a tisztelt hivatalnokok elfoglalják asztalaikat, és bekapcsolják számítógépeiket. Mindez kicsit több mint fél óráig tartott. Már az első próbálkozót visszafordították, mondván, nem működik az állami szerver.

További negyven percbe került, míg tisztázódott, hogy rendszerhiba miatt aznap egész nap nem fog működni a rendszerük, emiatt nem fogadják az ügyfeleket. Abszurdnak tartottam a kijelentést, hogy egész nap nem dolgoznak majd, mert nem megy a rendszer, és megkértem, magyarázzák meg, ez hogyan történhetett. Aznap munkanap van, hogyhogy nem indítják be a szervert? Nem lehet, hogy kicsit később a rendszergazda kijavítja a hibát? Ekkor még nyugodt választ kaptam, hogy valami gond van Kijevben, és ezzel ők nem tudnak mit kezdeni. Arra a kérdésemre, hogy mégis mennyi ideig tart majd a fennakadás, azt válaszolták, aznap már sem útlevelet, sem személyi igazolványt nem lehet igényelni. Azzal biztattak bennünket, hogy náluk már nincsenek olyan nagy sorok, és a jövő héten nyugodtan beadhatjuk a szükséges kérelmeket. Mást nem tehettünk, ezért – kicsit letörve – aznap hazautaztunk a szomszédos településre, és a következő hét keddjén ismét ellátogattunk a hivatalba.

Aznap nem korán reggel érkeztünk, s már nagy tömeg várakozott a folyosókon. Áttörtünk a hullámzó emberáradaton, és a kijelölt ajtó előtt megállva ismerős arcokat pillantottunk meg: a pénteki sorstársak is ott várakoztak. Kérdésünkre, hogy ki után következünk, azt a választ kaptuk, hogy a napi fogadható ügyfélszám már betelt. Értetlenkedve álltunk, mikor az egyik hölgy, látva zavarunkat, elmagyarázta, hogy reggel, közvetlenül a nyitás után egy lapra feliratkoztak az ottlévők, és időpontot kaptak. Akik nem fértek bele a keretszámba, azok hazautaztak.

Elégedetlenségemet nem titkolva bekopogtam az irodahelyiségbe, és megkérdeztem a hivatalnokot, hogy mi ez az egész cetlire való feliratkozás, mikor pénteken még azzal biztattak, nincsenek sorok, mindenki leadhatja majd az igénylését. Rövid, hanyag válaszával tudtomra adta, hogy csak azokat fogadják, akik reggel feliratkoztak. További kérdezgetés után kiderült, hogy az első sorbanálló hajnali háromtól várakozott a hivatal kapuja előtt. Kérdésemre, hogy esetleg nem iratkozhatnék-e aznap fel a másnapi ügyfélfogadásra, egy ideges „nem” volt a válasz. Egyre növekvő felháborodással kérdeztem meg, hogy fiatal anyukaként hajnalok hajnalán ráncigáljam ki az ágyából a kisbabámat, vagy esetleg aludjunk is itt, hogy leadhassuk az útlevélkérelmet. Nem válaszolt, egy unott vállhúzás után a fiatalasszony kitessékelt az irodából. Ekkor már mérgesen a hivatal vezetőjének az irodája felé vettem az irányt, ahol szintén nagy volt a sor.

Bekopogtam, és belépve – egy illedelmes bocsánatkérés után a zavarkodásért – feltettem kérdésemet: pénteken az irodavezető azt ígérte az állami szerver hibájából elutasított ügyfeleknek, hogy a jövő héten zökkenőmentesen elintézhetik ügyeiket. Ehhez képest most ellenségesen fogadott, és kitessékelt a teremből. Mivel a vezető beosztású hölgyemény épp mobiltelefonon beszélt, nem hagytam el a termet, kértem, magyarázza meg, hogy lehet mindez. Akkor emelt hangon tudtomra adta, hogy ő milyen elfoglalt, ezért később sem fog válaszolni a kérdésemre, majd hozzátette: reggel kell sorban állni, nem pedig kilenc (!) óra után. Azután felállt, és kitoloncolt az irodából.

Nem volt értelme tovább hergelni az ott dolgozókat, ráadásul kezdett kellemetlenné válni, hogy a folyosókon várakozók is rólam csevegnek, ezért az illetékes munkácsi városi hivatal felé vettem az irányt. Annak az épületnek a folyosóin nem voltak olyan sokan, mint a járási hivatalban. Remény töltött el. Megtalálva a kijelölt irodát, a folyosón várakozóktól érdeklődtünk, hogy ki után állhatunk be a sorba. Kiderült, a városi hivatalban előre kell időpontot foglalni, s hogy azt az első szinten található automatánál tehetjük meg, de csak kora reggel. Ami még érdekesebb, hogy a városi iroda nem aznapra ad időpontot, hanem több mint egy hónappal későbbi időpontra.

Nem hittünk már az üres ígérgetéseknek, s másnap már reggel hatkor a városi migrációs osztály épületénél voltunk, ahol kiderült, hogy így is legfeljebb az utolsók lehetünk. Hajnali ötkor érkezett az első sorbanálló. Kivártuk a sorunkat, jómagam a 13. voltam, ami az utolsó kiadható időpontot jelentette aznapra. Két diáklány elmondta, aznap kilencedik alkalommal várják azt a bizonyos időpontfoglalási lehetőséget. Az egyik középkorú hölgy „ismertette” a gyorsabb időpontfoglalás és a korábban elkészülő útlevelek – természetesen nem hivatalos – tarifáját. Aznap nekik sikerült, nekünk nem. Sem én, sem családtagjaim nem estek bele az aznapi ügyfélfogadási keretszámba. Elkeseredésemben az irodai dolgozónál érdeklődtem, miért nem működik a hivatal honlapján az időpontfoglalás (https://dmsu.gov.ua/services/online.html). Korábban több alkalommal próbálkoztam sikertelenül. Elmondta, hogy éjfél után néhány perccel próbálkozzam, akkor frissül a rendszer, olyankor még nincs leterhelve, és ha szerencsénk van, még lesznek szabad időpontok, melyeket online lefoglalhatunk.

Azóta hét alkalommal próbálkoztam, mindeddig sikertelenül, de nem adom fel. A rendszer folyamatosan lefagy, az egyik alkalommal az is megtörtént, hogy mire elmentettem volna a jelentkezéshez szükséges adatokat, addigra másvalaki lefoglalta az időpontot. Akkor is megszerzem azt az időpontot, bár bosszantó, hogy éjfélig várnom kell, de még mindig inkább várok otthon a melegben, kényelmesen, minthogy kint az esőben, szélben, mint valami hajléktalan, a kapu előtt napokat álldogáljak. Addig „más utakon” járva kirándulunk majd, mert a kárpátaljai magyarokat nem tarthatja vissza az ukrajnai bürokrácia hazug, összeomlott, korrupt rendszere…

Tóth Tünde
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Mátyás királyra ma is emlékezünk

Hunyadi Mátyás alakja a magyar történetírásban címmel tartott előadást dr. Körmendi Tamás habilitált egyetemi docens, az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszékének...

Close