Kopogtató: utószülinapi ajándék

Életem során megannyi érdekes, hagyományos vagy épp kevésbé mindennapi ajándékot kaptam már, de talán a legutóbbi volt számomra a legfurcsább.

Augusztus 20-án éjszaka a csomai Szent István-napi búcsúnkról tartottunk hazafelé kolleganőmmel, amikor az egyik kanyarban egy rendőrautóval találkoztunk. Annak ellenére, hogy szabályosan közlekedtem, vörös fényjelzéssel állítottak oldalra a rendvédők. Az igazoltató első kérdése meglehetősen sértő volt: „hová mennek ilyen későn és mennyi alkoholt fogyasztottak?”

Bőven átlépve a 18-at szerintem akár éjfélkor, akár hajnali hatkor utazok, semmi köze sincs másoknak ahhoz, hogy hol jártam és mit csináltam. Volán mögé pedig sosem ülnék ittasan.

„Hol voltunk? Milyen rendezvényen? Mit csináltunk ott? Biztos nem fogyasztottunk alkoholt?” – kérdezgetett tovább a biztos úr.

A fáradtság miatt nem kezdtem vitázni vele a hosszú munkanap után. Néhány kérdését kikerülve, másokra egy-egy szóval válaszolva folytattuk a társalgást. Leellenőrizte a dokumentumaimat, majd valamiért nem fogadta el az év végéig még érvényes biztosításomat. Kérdeztem, hogy miért nem. Az indoklása egyszerűen az volt, hogy „ez nem jó”.
Eközben még háromszor vagy négyszer megkérdezte, hogy biztos nem fogyasztottam-e alkoholt azon a „falunapon”. A végén már kissé felháborodva mondtam, hogy biztos nem ittam semmilyen alkoholos italt, nyugodtan megszondáztathat, és ha nem jó neki a biztosításom, akkor legyen kedves kiírni a bírságot. Gondoltam, inkább azt kifizetem, minthogy őt juttassam némi zsebpénzhez.

Ezután a rend védője még egyszer átnézte az irataimat és felfigyelt arra, hogy egy hónappal ezelőtt volt a születésnapom. A kedvességemre hivatkozva közölte, hogy kapok tőle egy utószülinapi ajándékot: nem írt ki bírságot az ÉRVÉNYES biztosításomra.

Kicsit felháborodva, illetve megkönnyebbülve, hogy végre indulhatunk, továbbálltunk.

A beregszászi járási rendőröknek bőven van hová fejlődniük a gépkocsivezetők szabályszerű és illedelmes igazoltatásához. A magas bírságok ellenére is rengeteg az ittas sofőr az utakon, ám ha valaki éjfélkor utazik, még nem jelenti azt, hogy alkoholos állapotban vezet. Nem beszélve arról, hogy jó ideje feltalálták már a szondát, ami sokkal eredményesebb vizsgálati módszer a sofőrök arcába történő szagolgatásnál.

Tóth Tünde
Kárpátalja.ma