Kopogtató: védelem alatt

Nehezen lehetett úgy végigsétálni múlt héten Beregszászon, hogy ne a helyi konzulátus körüli herce-hurcáról halljon az ember úton-útfélen. Erről beszélgettek az idősebb bácsik a főtéren; az okostelefonokra tapadó vagány diákok; vásárló és eladó a boltban, piacon; baráti társaságok a kávézókban; ukrán és magyar egyaránt. Október 4-én, amikor Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter korábbi fenyegetőzését beváltva kiutasította az országból Magyarország Beregszászi Konzulátusának diplomatáját, az egész tragikomikus helyzet már-már szürreális hangulatot idézett meg: miközben a város az ősz utolsó napsugaraiban fürdött, a hírportálok megteltek a napok óta duzzadó botrány némelyek által kívánt, mások által rettegett hírével, a vádlottak (kín)padjára vont Magyarország épp ismét segített támadójának: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára jelenlétében aznap adták át a Beregszászi 6. sz. Horváth Anna Általános Iskola korszerűen felújított óvodai részlegét és az ugyancsak frissen renovált Tanítók Házát. Mondanom sem kell talán: az oktatási intézmények ebben az esetben sem az ukrán állam pénzén újultak meg.

Ukrajna melléfogott. Nagyon. A botrányos videó óta ugyan valóban még inkább a központi ukrán sajtó figyelmébe kerültek a helyi magyarok, s javában tart a bűnbakgyártás, ugyanakkor a kettős állampolgárság megpiszkálásával kiengedték a szellemet a palackból, s olyan heves viták indultak a legnézettebb ukrán tévécsatornákon, hogy ország-világ szeme láttára bebizonyosodott: ez nem hazaárulás, hanem sokkal inkább ajtó az oly hőn áhított nyugat felé. Ismert és elismert politikusok, politológusok vették védelmükbe a kérdéssel együtt a magyarokat is, nyíltan kifejezve, hogy a megalázással és a „hülyének nézéssel” semmire sem megy a kormány. Hiszen, ha a kárpátaljai magyarokat veszik elő a kettős állampolgárság miatt, akkor minden, azaz minden kárpátaljai felemeli a fejét. Az internetet elárasztották a témával foglalkozó, javarészt ukrán nyelvű mémek, viccek. Az egyik személyes kedvencem: „Vajon igazi kárpátaljainak nevezhető-e az, akinek csupán egy állampolgársága van?” A tévéműsorokban megszólalók azt is elmondták, hogy egy másik ország állampolgárságának megszerzése Ukrajnában nem korlátozódik a magyar-ukrán történetre: már jóval azelőtt, hogy az anyaország a nemzetegyesítés (s itt hangsúlyozzuk, nemzet-, és NEM területegyesítés) szellemében lehetővé tette a külhoni magyarok számára az állampolgárság felvételét, országunkban már rég rengetegen rendelkeztek orosz és izraeli állampolgársággal is. A kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanásáig senkinek nem is volt ezzel baja, pláne, hogy az úgynevezett ukrán politikai „elit” is bőszen élt a lehetőséggel. Valamiért ők mégsem lettek „nemzetbiztonsági kockázati tényezők”. Pedig többségük kettős – avagy hármas – állampolgárság nélkül is veszélyezteti ezt az országot minden rendelkezésére álló eszközzel: sikkasztással, lopással, csalással, hatalommal való visszaéléssel, a lakosok vegzálásával, kizsigerelésével, az ország élhetetlenné tételével.

Vaszil Bodnar külügyminiszter-helyettes október 6-án a következőt nyilatkozta az ügy kapcsán: „Magyarország úgy viselkedik, mintha Kárpátalja az övé lenne.” A politikus szerint ez nem csak a magyar útlevelek kiadására vagy a „Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos” kinevezésére vonatkozik. Bodnar hangsúlyozta, hogy Kárpátalja Ukrajna része, és az ország „védeni fogja” azt.

Védeni fogja… Ugyan mitől, kitől? A jóléttől? A munkalehetőségektől? A korrekt fizetésektől és áraktól? A szabadságtól? Mert ezektől bizony kétségkívül sikeresen megvédte függetlensége ideje óta a vidéket. De nem védte meg a lakosságot a kanyarótól, a kátyús utaktól, a szegénységtől, a háborútól.

Mitől, kitől védik meg Kárpátalját és az itt élőket, s vajon milyen eszközökkel harcolnak majd hős védelmezőink? „Feketelisták” készítésével? A személyiségi jogok sárba tiprásával a Mirotvorec (Béketeremtő) portál Csisztiliscse (Tisztítótűz) nevű adatbázisa által?  A határátlépés egyébként sem rövid és kellemes folyamatának elhúzásával? Rejtett kamerás felvételek és kárpátaljai hadgyakorlatok véletlen egybeesésével? Olyan főügyésszel, aki nincs tisztában az Alkotmánnyal? A kisebbségeket gyakorlatilag semmibe vevő nyelvtörvénnyel? A nemzetiségi sajtó ellehetetlenítésével? A hatalom érvei mellett esetleg más perspektívákat is bemutató tévécsatornák betiltásával? A hitleri asszociációkat generáló „Dicsőség Ukrajnának!” köszönés hivatalossá tételével?

Amennyire nevetséges a helyzet abszurditása, pont annyira ijesztő is. Nem, nem csupán nekünk, magyaroknak van okunk félni, akkor is, ha valójában nincs okunk félni, mert nem tettünk semmi rosszat. Ukrajna minden lakosa, nemzetiségtől függetlenül retteghet a jelenlegi hatalom őrült megnyilatkozásaitól. A kapzsiság és hatalomvágy olyan mértéket öltött a kormányban, hogy innen nemigen van visszaút, s nem rettennek vissza a lakosság minden korábbit felülmúló kihasználásától.

Vigyázzunk hát magunkra, egymásra, mert kitartással, összefogással és szeretettel többre megyünk, mint gyűlölettel. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent el kell tűrni s hallgatni. Épp ellenkezőleg! Járjunk nyitott szemmel, igyekezzünk becsülettel végezni munkánkat, kövessük a hiteles híreket és ne üljünk fel a pánikkeltő, kellő alappal nem rendelkező írásoknak! Legyünk tisztában a jogainkkal, éljünk az érdekvédelmi szervezetek biztosította (jogi) lehetőségekkel! Időnként pedig talán olvassuk el Himnuszunk minden versszakát hittel, bizalommal. Kárunkra biztosan nem válik. Hasznunkra annál inkább.

Kocsis Julianna

Kárpátalja.ma