Kreml: a normandiai négyek csúcstalálkozóján írásos megállapodásokat kell elérni

A normandiai négyek új csúcstalálkozójának „vasszilárdságú”, papíron rögzített megállapodásokat kell elérni – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak pánteken Moszkvában.

Usakov szerint egyebek között véglegesen rendezni kell a csapatszétválasztás és a fegyverzetek visszavonásának kérdését a demarkációs vonalnál a három úgynevezett kísérleti körzetben, Luganszkaja, Zolotoje és Petrovszkoje település közelében. Emlékeztetett rá, hogy erről az elnöki tanácsadók már régóta egyeztetnek az orosz-ukrán-francia-német négyes normandiai felállásban és a kapcsolattartó csoportban.

A Kreml tisztségviselője fontosnak nevezte, hogy a csúcsot megelőzően a kapcsolattartó csoport keretében írásban rögzítsék a Frank-Walter Steinmeier német elnökről, volt külügyminiszterről elnevezett formulát. Ennek a forgatókönyvnek az értelmében a Donyec-medence különleges státusáról rendelkező ukrán törvénynek ideiglenes jelleggel az ott megtartandó választások napján kell hatályba lépnie, állandó jelleggel pedig azt követően vezetnék be a jogszabályt, miután az EBESZ kihirdeti a választások eredményét.

Usakov azzal vádolta meg az ukrán felet, hogy a korábbi csúcstalálkozókon elért megállapodásokat „nem mindig tartotta tiszteletben”.

„Azt akarjuk, hogy most már legyen vasszilárdságú a megállapodás, ami elősegítené azt, hogy a későbbiekben valós lépések történjenek a válság rendezése felé” – fogalmazott Usakov.

Beszámolója szerint a csúcstalálkozóra való felkészülés a nyilvánosság kizárásával zajlik. A korábbi francia és ukrán bejelentéseknek ellentmondva az orosz elnöki tanácsadó azt hangoztatta, hogy a találkozót, amelynek időpontjáról még nem született megállapodás, nem szeptemberben, hanem talán októberben fogják tető alá hozni.

Mint mondta, az időzítés attól függ majd, hogy az előkészítés során az elnöki tanácsadók szintjén sikerül-e megállapodásra jutni. Mind a négy ország külügyminisztériuma utasításba kapta, hogy segítse elő a munkát.

Usakov úgy vélekedett, hogy a dátumban a kapcsolattartó csoport jövő szerdán esedékes tanácskozásán állapodhatnak meg. Bejelentette: Moszkva támogatja, hogy a csúcsot Párizsban rendezzék meg.