peszkov putyin

Kreml: Zaharcsenko halála nem segít a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésen

Putyin orosz elnök mindent megtesz annak érdekében, hogy elmozdítsa a holtpontról a minszki megállapodások végrehajtását, ám a Donyec-medencei rendezést nem mozdítja elő Olekszandr Zaharcsenko szakadár vezető meggyilkolása – jelentette ki a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.

„A terrorcselekmény után valószínűleg nehéz lesz bármiről is megállapodni az ukrán féllel. De még egyszer megismétlem: ez nem jelenti azt, hogy Oroszország kilépne a minszki folyamatból” – mondta Dmitrij Peszkov. A szóvivő ugyanakkor megjegyezte, hogy tárgyalásokat folytatni eredmény elérése érdekében szoktak, pusztán a folyamat érdekében tárgyalni „nem egészen észszerű”.

Arra a kérdésre, hogy vajon Zaharcsenko halála nem gátolja-e a minszki megállapodások teljesítését, Peszkov azt válaszolta, hogy a meggyilkolt vezető a dokumentum aláírásakor nem saját magát, hanem az önhatalmúlag kikiáltott „Donyecki Népköztársaságot” képviselte. A szóvivő kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy a merénylet után ki lehet majd Zaharcsenko utódja.

Közben a Roszbalt orosz hírügynökség értesülése szerint az orosz államfő megbízásából orosz nyomozók érkeztek Donyeckbe a Zaharcsenko-gyilkosság felderítésére. A hírügynökség szerint a bűncselekmény eddigi, a szakadár köztársaság hatóságai által őrizetbe vett gyanúsítottjait szabadon engedték. Korábbi jelentések szerint a gyanúsítottak kijelentették, hogy a merénylet mögött Kijev állt, amit az ukrán hatóságok visszautasítottak.

Szergej Beszeda, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tájékoztatásért és nemzetközi kapcsolatokért felelős szolgálatának vezetője az Interfax hírügynökség megerősítette, hogy a hatóság szakértőket küldött Donyeckbe. Kifejezte meggyőződését, hogy a történtekért az ukrán szakszolgálatok felelősek. A gyanúsítottak elengedését nem erősítette meg.

Zaharcsenko és testőre pénteken vesztette életét egy donyecki étteremben elkövetett robbantásos merényletben, amelynek további 11 sebesültje is volt. Putyin aljasnak nevezte a gyilkosságot, hangsúlyozva, hogy „aki a terror útját választotta”, az nem akar békés megoldást találni a konfliktusra.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt mondta, Moszkvának gyakorlatilag nincs kétsége afelől, hogy a donyecki vezető meggyilkolása mögött Kijev áll. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az ügyben „nemzetközi terrorcselekmény” címén indított eljárást. Ennek ellentmond Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke, aki szerint vagy a Kreml áll a gyilkosság hátterében, vagy a szakadárok közötti üzleti vita.