Kulin Zoltán a Tusványosi Szabadegyetemről

A Tusnádfürdőn megrendezett fesztivál, szabadegyetem és egyben diáktábor immár több mint húsz éve foglalkozik a Kárpát-medencei magyarság közéletével, sorsával, illetve nemzetpolitikai témákkal. A folyamatosan megújuló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevője volt Kulin Zoltán, mint meghívott vendég, és mint a Kós Károly Kollégium tagja, aki a Kárpátalja Megyei Állami Televízió és Rádió Társaságot (KRTV) képviselte a rendezvénysorozaton. A médiát érintő fontos bejelentésekről ő tájékoztatott bennünket:


„A Tusványosi Szabadegyetemnek nagy jelentősége van a fiatalság számára, ugyanis megismerkedhetnek a legfontosabb, legaktuálisabb napi politikai események hátterével, személyesen találkozhatnak azokkal a határon inneni és túli személyekkel, politikusokkal, akik alakítják a mindennapjainkat. Hogy a szabadegyetemnek létérdeke van, ezt bizonyítja az is, hogy immár a huszonnegyedik alkalommal rendezték meg.
Én, mint vendég, és mint a Kós Károly Kollégium tagja is jelen voltam. A kollégium itt tartotta meg a júliusi kihelyezett ülését. A beszámolót a kollégium elnökei, alelnökei tartották. Volt olyan előadás, ahol jelen volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, dr. Böröcz István is. Ezeken az előadásokon elhangzott, hogy az MTVA egy dokumentumfilm-sávot tervez létrehozni a Duna Televízióban, mely rendszeresen be fogja mutatni a határon túli magyar televíziós műhelyek kordokumentumait.
Nem kevésbé fontos bejelentés volt az is, hogy Láthatár címmel szeptembertől indul egy olyan napi műsor, ahol az elcsatolt területeken működő magyar médiaműhelyek magazinműsorait fogják bemutatni 26 percben. A KRTV magyar szerkesztőségének első adását szeptember 19-én lehet megtekinteni.
Nagy érdeklődésre tarthat számot az elsősorban a fiatal alkotók számára meghirdetett Videosikoly elnevezésű pályázat. Ezt az MTVA Kós Károly Kollégiuma (KKK) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hirdette meg a Magyarország határain kívül élő 13-19 éves diákok számára, olyan négy-hét perces videó-kisfilmek elkészítésére, amelyek veszélyben lévő népi épített értékeket (házak, magtárak, górék, hidak, egyedi kapuk, régi útszéli keresztek, haranglábak, szobrok, stb.) dokumentálnak. A videofilm bármilyen technikával elkészíthető, akár mobiltelefonnal is, de persze előnyben részesül a HD 16/9-es felbontású film. A pályázat díjátadására decemberben kerül sor, mely során az első öt pályamunka pénzdíjban részesül.
Az MTVA vezérigazgatója, Dr. Böröcz István, illetve vezérigazgató helyettese, Dr. Gazsó L. Ferenc felajánlottak a határon túli magyar televízióknak és rádiónak azt a lehetőséget, hogy szerződéses alapon ingyen hozzájuthatnak a Magyar Televízió és a Duna Televízió több belső gyártású műsorához. Ezek a Kárpát Expressz, Térkép, Átjáró, Heti Hírmondó, Hazajáró, Hagyaték, Élő egyház, Isten kezében, Hogy volt?, Szerelmes földrajz, Lyukasóra, Nyelvőrző. A Magyar Rádiónak hat ilyen műsora szerepel a lajstromban: a Határok nélkül, A hely, Vasárnapi újság, Arcvonások, Az a szép és az Arckép. Ezeket a műsorokat tehát a határon túli televíziós illetve rádiós műhelyek műsorra tűzhetik a saját adásaikban is.
Részt vettem egy olyan nemzetközi tanácskozáson is, melynek témája Magyarország digitális átállása volt, amely, mint tudjuk, nagyon sok kárpátaljai tévénézőt is érinteni fog. Jelenleg még csak Magyarország nyugati és középső része állt át, de október 31-én a keleti országrészt is érinti a változás. A digitális jelnek nem szabhat gátat a határ, bizonyos határon túli magyarok lakta térségeken is fogható lesz. A többség azonban – így mi is – nem fogjuk tudni nézni a magyar közmédiumok adásait. Erre a problémára kerestük a konferencián a megoldást. Felvetődött az a lehetőség, hogy „zöld vonalat”hozzanak létre, amelyen a tévénézők jelezhetik a digitális átállással kapcsolatos problémáikat. Az átállás megkönnyítésének érdekében elkülönítenek egy alapot, melyben a háztartásokat fogják tudni támogatni az elcsatolt magyar övezetekben. Kárpátalja vonatkozásában igyekeznek olyan set-top boxot találni, mely alkalmas az európai DVB-T MPEG-4-es jel, illetve az ukrán DVB-T2 MPEG-4-es jel fogadására is. Ukrajnában a digitális átállás időpontja 2015. július 17-e.”

Kárpátalja.ma