Lavrov: átlátható vizsgálatra van szükség

Oroszország csak akkor fogja elfogadni a Szkripal-ügyben lefolytatott nyomozás eredményét, ha abban maga is egyenrangú félként vehet részt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Moszkvában.

Lavrov szerint a vizsgálatnak átláthatónak kell lennie, nem lehet titkos, ahogy azt a britek szeretnék. Elmondta, hogy március 12. óta Moszkva több mint tíz hivatalos jegyzékben is kérte, hogy részt vehessen a nyomozásban, ám ezt London kategorikusan elutasította.
Hangsúlyozta, hogy bemondás alapján Moszkva senkinek sem fog hinni a Szkripal-ügyben. Felhívta a figyelmet arra, hogy London közölte: a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vizsgálatának eredményét csak a brit fél fogja megkapni, az orosz nem.
Az orosz diplomácia vezetője úgy vélekedett, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) Moszkva kérésére összehívott ülésének minden oldalról és objektíven kell megvizsgálnia az ügyet. Szerinte a Szkripal-ügy brit verziójának kitalált voltát igazolja az is, hogy azoknak az országoknak egy részét, amelyek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ráhatására „kénytelenek voltak” Oroszország ellen szavazni az OPCW végrehajtó tanácsának szerdai hágai rendkívüli ülésén, „még nem tudták kiképezni arra, hogy mit kell mondani”.
Lavrov kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai laboratóriuma összeegyeztethető-e a vegyifegyver-tilalmi egyezménnyel. Hangot adott reményének, hogy Oroszországnak a Szkripal-üggyel kapcsolatos kérdéseire Nagy-Britannia, Franciaország és a OPCW végül választ fog adni.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Facebookon képletesen „Nagy-Britannia szégyenkémcsövének” nevezte, hogy a brit diplomáciai tárca eltávolította Twitter-oldaláról azt a március 22-i bejegyzést, amely a Porton Down-i laboratóriumra hivatkozva azt állította, hogy a Szkripalék ellen alkalmazott méreg orosz eredetű volt. Gary Aitkenhead, a laboratórium vezetője kedden a brit Sky News televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az irányítása alatt dolgozó tudósok képtelenek megállapítani a Szkripalék ellen alkalmazott hatóanyag eredetét.
Bejegyzésében az orosz külügyminisztérium vezetője arra utalt, hogy 2003-ban, az Egyesült Államok iraki invázióját megelőzően, Colin Powell akkori amerikai külügyminiszter a BT ülésén egy fehér port tartalmazó kémcsövet mutatott fel, azt bizonyítandó, hogy Szaddám Huszeinnek tömegpusztító fegyvereket előállító laboratóriumai vannak. A diktátor megdöntése után kiderült, hogy Powell állítása valótlan volt. Az iraki tömegpusztító fegyverek létezését egyébként a brit hírszerzés „bizonyította be” akkor.
Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripalt március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel vitték az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt hazájában börtönbüntetésre ítélték, de ügynökcsere keretében elengedték. London a merénylettel az oroszokat gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított.
Az ügy miatt 28 állam utasított ki orosz diplomatákat, amire Moszkva azonos módon válaszolt.