Lavrov: az ENSZ-erők összetételéről Kijevnek egyeztetnie kell a szakadárokkal

A Donyec-medencébe vezénylendő ENSZ-misszió konkrét paramétereiről, beleértve az abban részt vevő nemzeti kontingensekről a konfliktusban érintett feleknek, vagyis Kijevnek és a szakadároknak egyeztetniük kell egymással – hangoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Vlagyivosztokban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be a BRIC-országcsoport hsziameni csúcstalálkozóján, hogy Oroszország határozattervezetet terjeszt be az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amely javasolja, hogy vezényeljenek ENSZ-békefenntartókat a Donyec-medencei demarkációs vonalhoz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek védelmére.

Lavrov a vlagyivosztoki 3. Keleti Gazdasági Fórumon szerdán rámutatott, hogy az EBESZ-megfigyelők biztonságát szavatoló ENSZ-erőkre a kelet-ukrajnai demarkációs vonalnál szemben álló felek szétválasztása érdekében van szükség. A probléma miatt Kijevet hibáztatva rámutatott, hogy a „normandiai négyek” által elért megállapodásoknak a terepen már hónapok óta nem tudnak érvényt szerezni.

Az orosz diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy az ENSZ-misszió konkrét paramétereiről, beleértve annak összetételét, a konfliktusban érintett feleknek egyeztetniük kell. Lavrov szerint ez feltételezi a szakadár „köztársaságoknak” a folyamatba kötelező érvénnyel történő bevonását.

A szakadároktól folytatandó tárgyalásoktól Kijev elzárkózik, arra hivatkozva, hogy a konfliktus rendezéséről megkötött minszki megállapodások más pontjainak végrehajtása – egyebek között az ukrán-orosz határ ellenőrzésének visszavétele – előbbre való azoknál.

Borisz Grizlov, aki Oroszország hivatalos képviselője az ukrajnai válság megoldásával foglalkozó háromoldalú kapcsolattartó csoportban, a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva az ENSZ-katonák konfliktusövezetbe való vezénylésének további feltételeként nevezte meg, hogy Kijev fontos elvi módosításokat hajtson végre a Donyec-medence különleges státusáról rendelkező törvényen.
Grizlov szerint a módosításokat Ukrajnának a kontaktcsoportban egyeztetve, az úgynevezett Steinmeier-formula alapján kellene végrehajtania.

A Frank-Walter Steinmeier német elnökről, volt külügyminiszterről elnevezett forgatókönyv a RIA Novosztyi ismertetése szerint javaslatot tesz az önkormányzat különleges rendje bevezetésének időpontjára Donyeck és Luhanszk megye egyes területein. Eszerint az autonómiát ideiglenesen az ott tartandó választások napján, állandó alapon pedig azt követően vezetnék be, miután az EBESZ kihirdeti a választások eredményét.

Grizlov hangsúlyozta, hogy emellett a csapatszétválasztást a demarkációs vonal teljes hosszában biztosítani kell.

Lavrov egyébként Vlagyivosztokban azt is elmondta, Moszkva javasolni fogja, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár közvetítőként bekapcsolódjon a Koreai-félszigeten kialakult válság rendezésébe. Szavai szerint Moszkva abban az esetben támogatná az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek ügyében a világszervezet Biztonsági Tanácsa elé terjesztett amerikai határozattervezetet – amellyel a miniszternek még nem volt alkalma megismerkedni – ha az megfogalmazásában elismeri, hogy a Koreai-félsziget problémájára nincs katonai megoldás.