Lelassultak a csatlakozási tárgyalások Szerbia és az Európai Unió között

Deli Andor politikus elmondta, az európai uniós tagság egy fontos célkitűzése a szerbiai kormányzópártnak. Azonban a nyugat-európai kétkedő tagállamok révén lelassultak a csatlakozási tárgyalások. Eközben a német belpolitikában az európai fókusz sokadik helyre esett vissza. A Kossuth Rádió Európai idő című műsorának összefoglalója.

Múlt hétvégén tartották Szerbiában az országos, a tartományi és a helyhatósági választásokat. A legnagyobb győztes a kormányzó Szerb Haladó Párt, amely a 250 tagú belgrádi törvényhozásban 190 helyet szerzett. A magyar közösség sikere arányaiban még ennél is nagyobb, hiszen több mint duplájára, kilencre nőt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselőinek száma.

Igaz, Szerbia még csak a csatlakozási tárgyalásokat folytatja, de a magyar közösségnek köszönhetően mégis van ottani illetőségű képviselőjük az Európai Parlamentben, Deli Andor VMSZ politikus és fideszes néppárti képviselő személyében.

Deli Andor a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában elmondta, Szerbia számára kulcsfontosságú téma és prioritást élvez a jó kapcsolatok ápolása az Európai Unióval. Hozzátette, az európai uniós tagság elérése fontos célkitűzése a kormányzópártnak. Azonban a nyugat-európai kétkedő tagállamok révén lelassultak a csatlakozási tárgyalások – mondta.

Kiemelte, az európai uniós bizottság tagjai, illetve legfőképpen Várhelyi Olivér mindent megtesz annak érdekében, hogy felgyorsítsa a folyamatokat azért, hogy az előszobában ücsörgésből ne egy soha véget nem érő várakozás legyen. Hozzátette, ez azért fontos, mert a túl sokáig tartó várakoztatás nem túl pozitív üzenet egyetlen tagjelölt ország állampolgárai számára sem.

A német belpolitikában az európai fókusz sokadik helyre esett vissza

Július elsejétől Németország tölti be az Európai Tanács féléves elnöki tisztségét. A németek már bejelentették ötpontos tervüket, melyet az elnökség ideje alatt szeretnének megvalósítani. Azonban az elmúlt időszakban Németországban a soros elnöki tisztség körüli információk sokat veszítettek hírértékükből.

Pócza István, a Danube Institute kutatási igazgatója elmondta, a mostani Németország számára óriási kihívás lesz a soros elnökség úgy európai, mint belpolitikai szinten.

Hozzátette, sokak számára egyértelművé vált, hogy az elmúlt időszakban a német belpolitikában az európai fókusz sokadik helyre esett vissza. Ennek egy oka az a komoly politikai töredezettség amely jellemző a kormányra és a párrendszerre egyaránt.

Kiemelte, a politikai életben bekövetkezett töredezettség megkérdőjelezte Angela Merkel német kancellár erőskezű, határozott politikus képét is. Elmondta, eddig Angela Merkel úgy tűnt fel a politikai életben, mint aki határozottan irányítja Németországot és sok esetben az európai döntéshozókat is.