Lucenko: vádalkut kötött a Babcsenko ellen tervezett gyilkosság megszervezője

Vádalkut kötött az ügyészséggel az Arkagyij Babcsenko Ukrajnában élő orosz újságíró elleni merényletkísérlet megszervezéséért letartóztatott férfi, és felfedte a tervezett gyilkosságok megrendelőjének kilétét – derült ki Jurij Lucenko ukrán főügyész egy kedden megjelent sajtónyilatkozatából.

Ukrajnában és világszerte nagy port vert fel Babcsenko esete, akinek meggyilkolását az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) rendezte meg május végén azzal a magyarázattal, hogy valóban meg akarták ölni az újságírót, és csak így tudták megvédeni őt, továbbá felderíteni, kik rendelték meg a merényletet, és kiket akartak még likvidálni. A főügyész később a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a megrendezett gyilkosságnak köszönhetően 47 potenciális áldozat – zömében az ukrán sajtóban és médiában dolgozó ukrán és orosz újságírók, szerkesztők és műsorvezetők – neve vált ismertté a hatóságok számára.

Borisz Hermant, a Smajszer fegyvergyártó vállalat igazgatóját, már a megrendezett gyilkosság másnapján őrizetbe vették a gyilkossági kísérlet megszervezésének gyanújával. A rejtett kamerás felvételek tanúsága szerint ő bérelte fel Babcsenko megölésére azt a veteránt, aki viszont ahelyett, hogy végrehajtotta volna a bérgyilkosságot, feljelentette őt az SZBU-nál, s utóbbi közreműködésével játszották el az újságíró halálát.

Lucenko a cenzor.net ukrán hírportálnak adott mostani interjújában – amiből az UNIAN hírügynökség idézett részleteket – emlékeztetett arra, hogy Herman után még három személyt őrizetbe vettek az ukrán hatságok, akiket Oroszországban képeztek ki bérgyilkosságok végrehajtására, és valamennyien közvetlen kapcsolatban álltak Hermannal. Elmondta, hogy kettő közülük beismerő vallomást tett. Házkutatáskor egyebek mellett hangtompítós pisztolyt is lefoglaltak a hatóságok.

„Herman ügyvédje alkut kért a nyomozóhatóságtól, amibe az ügyészség beleegyezett. A döntést én magam hoztam meg” – mondta el Lucenko. Szavai szerint ezután a férfi megnevezte a merényletek megrendelőjét, aki – mint mondta – jelenleg Oroszországban van, de az ukrán hatóságok már kiadták a körözést ellene.

Hermant az illetékes kijevi kerületi bíróság néhány napja zárt ülésen négy év és hat hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ítélethirdetés ukrán Vaszil Hricak SZBU-főnök is megerősítette, hogy Herman mindent beismert, együttműködött és alkut kötött.

A vádalkut viszont még a bíróságnak is el kell fogadnia. A főügyész azt ígérte, hogy amint ez megtörténik, egy hónap elteltével nyilvánosságra hozhatóvá válik, és közzé is teszi a megrendelő kilétét.