Magyar Levente: a magyar nemzet összefogással lehet sikeres

A magyar nemzet nem lehet sikeres összefogás nélkül, az ország szomszédjait be kell vonni a közös munkába – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kárpát-medencei gazdasági konferencia és kiállítást megnyitó beszédében hétfőn Budapesten.

Hozzátette: „tehetünk bármit, ha nincs Szerbiával, Szlovákiával, Romániával és a többi szomszédos állammal valódi együttműködés”.

Jelenleg több mint 200 milliárd forint a folyamatban lévő, vagy a térségben már megvalósult fejlesztések értéke – mutatott rá az államtitkár. Ezek elsősorban a Kárpát-medence mezőgazdaságának fejlesztésére, összekötésére fókuszálnak, de egyéb iparágakat is érint. Pár éven belül kiépül az a négycsillagos turisztikai infrastruktúra, amely az egész Kárpát-medencét fel fogja helyezni a világ turisztikai térképére – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, az ország jó úton halad, hogy ledolgozza elmaradását. Míg pár éve csak 3 autópálya kötötte össze Magyarországot a szomszédjaival, mára 11 gyorsforgalmi határkeresztező kapcsolat kiépítése vagy tervezése zajlik. Éveken belül így 15-re emelkedik az a szám – mutatott rá az államtitkár.

A CED Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai támogatásával harmadik alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei gazdasági konferenciát és kiállítást, ahol mintegy 300 magyarországi és határon túli vállalkozás mutatkozik be a meghívott regionális és nemzetközi disztribútorok, nagykereskedők, viszonteladók előtt. A mintegy 2000 látogatónak lehetősége nyílik a közvetlen kapcsolatfelvételre, üzleti tárgyalások lefolytatására az állami és szakmai szervezetekkel, és a regionális gazdasági élet meghatározó szereplőivel.