nemeth zsolt 01

„Magyarország érdeke a minél kevésbé intenzív ukrajnai konfliktus”

Továbbra is a viszonylagos béke és stabilitás jellemzi az ukrajnai helyzetet, és Magyarországnak az a legfontosabb, hogy Oroszország és Ukrajna között a konfliktus minél alacsonyabb intenzitású legyen – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a testület keddi, zárt ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Az ukrajnai helyzetet napirendre tűző ülést követően a képviselő közölte: az elkövetkező időszakban is arra irányulnak Magyarország erőfeszítései, hogy lehetőség szerint ne újuljanak ki az erőszakos összetűzések, és sikerüljön elősegíteni a stabilitást ebben a konfliktusban, hiszen az ország szomszédságáról van szó.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta: az elmúlt időben a migrációs válság és a szíriai helyzet kissé háttérbe szorította az ukrajnai híreket, de ez korántsem jelenti azt, hogy az ukrajnai válság megoldódott volna, helyreállt volna a béke Magyarország szomszédságában. Az ukrán-orosz viszony nagy figyelmet igényel Európa és az Ukrajnával szomszédos államok, így Magyarország részéről – vélekedett.