Már több mint százezer kárpátaljai kapott magyar állampolgárságot

Ez év elejéig több mint százezer kárpátaljai lakos szerzett magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárás során – adta hírül a mukachevo.net hírportál február 29-én.
Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövete az Ekonomicseszkije Izvesztyija című lapnak adott interjújában megjegyezte, hogy a magyar törvényeknek megfelelően a határon túli magyarok továbbra is igényelhetik az egyszerűsített honosítást. Ez azokra a kárpátaljai magyarokra vonatkozik, akik igazolni tudják magyar származásukat, és beszélik a nyelvet. A magyar állam által biztosított lehetőséget nem Ukrajna elleni lépésként kell értékelni – hangsúlyozta a nagykövet.
A diplomata hozzátette azt is, hogy a helyi magyarok őshonosok Kárpátalján, hiszen egykor ez a terület Magyarország része volt.
– Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója sem látja jogsértőnek a magyar állampolgárság megadását. Arról nem is beszélve, hogy az ukrán parlamenti képviselők, a kormány tagjai között is sok a kettős, sőt hármas állampolgársággal rendelkező személy, ezért ha valakik tisztogatni szeretnének, akkor kezdjék a saját köreiken belül, a befolyásos politikusokkal, üzletemberekkel, mint amilyen például Igor Kolomojszkij oligarcha, aki a médiában is elismerte, hogy három állampolgársággal is rendelkezik – fogalmazott a nagykövet.

Kárpátalja.ma