Medvegyev: Moszkva mindenütt megvédi az oroszokat a diszkriminációtól

Moszkva a világ bármely pontján meg fogja védeni állampolgárait, Oroszország „nem hagyja sorsukra az övéit” – jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök hétfőn Moszkvában.

A kormányfő rendkívül fontosnak nevezte az orosz állampolgárok jogainak és érdekeinek védelmét, hangsúlyozva, hogy az érintett állami intézményeknek ebben a témakörben „egységes erővel” kell fellépniük.

„Azt akarom, hogy önök, ugyanúgy, mint országunk többi polgára, minden percben érezhessék, hogy önök mellett áll az Oroszországi Föderáció – amely ország nem hagyja sorsukra az övéit” – mondta Medvegyev az Egységben Oroszországgal elnevezésű „világfórum” részvevőinek.

Szavai szerint át kell gondolni annak a mechanizmusát, hogy az ország határain kívül élő oroszok külön képviseletet kapjanak Oroszország társadalmi szervezeteiben. Lehetőségként említette meg a parlamenti szakértői és konzultatív bizottságok, valamint a történelmi, nyelvőrző és jogvédő szervezetek munkájába való bevonásukat. Támogatta az állami szervek tanácsadó testületeihez való bevonásukat is.

Az orosz kormányfő szerint a határon túli oroszok jelentősen hozzájárulhatnak Oroszország fejlődéséhez. Rámutatott, hogy az oroszajkúaké a világ egyik legnagyobb közössége. .

„Bennünket nem lehet határokkal elválasztani, mi mélyebb szinten kötődünk egymáshoz – természetesen a szép és gazdag orosz nyelv, országunk dicsőséges történelme és elődeink nagyszerű kultúrája által” – hangoztatta Medvegyev.
Mint mondta Oroszországra tájékoztatási és propagandanyomás nehezedik a világ médiájában, ezért ilyen körülmények között rendkívüli szerepet kap a külföldi orosz nyelvű sajtó. Hangsúlyozta: Moszkva azt akarja,hogy az ő álláspontját is megismerjék a világban zajló eseményekkel kapcsoltban. Medvegyev szerint a világon több mint 3 ezer „klasszikus” orosznyelvű médium működik.

A miniszterelnök hangoztatta, hogy különleges figyelemmel kell kísérni az orosz nyelv jogi státusának alakulását a posztszovjet térség országaiban, valamint azt, hogy a nyelv a fiatalok között is elterjedjen.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország az ukrajnai menekültek „második hazája” volt és az is marad. Szavai szerint az erre a célra létrehozott program keretében idén több mint félmillióan települtek át Oroszországba, az érkezők több mint fele korábban Ukrajnában élt. Számukra Moszkva igyekszik szállást és munkát, a gyerekek számára pedig tanulási lehetőséget biztosítani.

Az Ukrajnából Oroszországba 2016 áprilisáig több mint egymillió ukrán állampolgár települt át, akik közül 325 ezren menedékért folyamodtak. Medvegyev kijelentette, hogy meg fogja vizsgáltatni, a határon túli oroszok számára hogyan lehetne megkönnyíteni az orosz állampolgársághoz jutást.