Mi lesz veled nagybégányi Szent Ilona?

Több mint 700 évvel ezelőtt Szent György tiszteletére templomot építettek az egykori Nagybégány katolikus vallású lakosai.

A falakat, a kor építészeti stílusának, a gótika követelményeinek megfelelően freskókkal díszítették. A 16. században a reformáció tanítása Nagybégányba is eljutott, s a falu lakosságának nagy része úgy döntött, hogy átáll az új hitre, s a templomot is eszerint alakították át. A protestánsok felfogása szerinti visszafogott templombelső eléréséhez lebontották a sekrestyét, a szobordíszeket és a képeket eltávolították a falakról, melyeket aztán fehérre meszelték, eltüntetve ezzel az őseik által egykor tisztelt szentek képeit. Azóta több száz év telt el. A 18. században a templom ugyan romos állapotba került, de 1760-ban újjáépítették, 1854-ben új tornyot kapott, majd 1881-ben ismét felújították. A templom azóta is áll, s a súlyos falak nemcsak a református közösséget tartották össze annyi éven át, hanem múltunk emlékeit is őrzik. Idetartozik az a freskómaradvány is, mely a templom északi oldalán található, s a Jézus keresztjét megtaláló Szent Ilonát, Nagy Konstantin császár édesanyját ábrázolja. Két kisebb méretű figura is megjelenik mellette: az egyik a kereszt függőleges szárát tartja, a másik ásóját szúrja a kereszt tövéhez. Szent Ilona a korona alatt pártát és vállig érő fátylat visel, köpenye hermelinszegélyes. A 167-szer 210 cm-es freskó restaurálását az a Lángi József restaurátor kezdte meg 2000-ben, akinek a huszti református templom freskóinak – többek között Szent Ilona képének – a feltárása is köszönhető. De a nagybégányi munkálatok abbamaradtak, amikor a helyi lelkész és a közösség úgy döntött, hogy inkább elfedik a freskót a tekintetek elől.
Az elmúlt években több felkérés is érkezett a kép vizsgálatára, restaurálására, de azok mindig visszautasításra találtak. Most ismét aktuálissá vált a sorsa, ugyanis a napokban megkezdődött a nagybégányi református templom felújítása. A freskót eltakaró lemez lekerült a falról, így sokak – életükben először – megtekinthették Szent Ilona képét. Az új nemzedéket már nem zavarja, hogy egy protestáns templomban látható legyen egy középkori származású festmény, sőt szívesen felújíttatnák azt és büszkén mutatnák meg az érdeklődő közönségnek, mint ahogy teszik azt Magyarországon, többek között a határhoz közeli Csarodán, Lónyán vagy Tarpán, illetve Erélyben és a Felvidéken is. Sajnos a helyi református lelkész még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy a freskót eltakarják. A probléma megoldását nehezíti, hogy Nagybégányban évekkel ezelőtt kettészakadt a református gyülekezet, melynek tagjai más kérdésekben sem tudnak megegyezni.
Hadd idézzük Lángi József, Forster Gyula-díjas restaurátor gondolatait: „Felvidéki, kárpátaljai és különösen az Erdélyben végzett falkép-felméréseink, kutatásaink során egyre világosabban körvonalazódik, hogy az a korábbi nézet, miszerint a protestáns templomok falai fehérek, tarthatatlan”.
Talán itt az ideje, hogy megmutassuk építészeti, képzőművészeti kincseinket, s azokra ne úgy tekintsünk, mint amelyek elválasztják, hanem úgy, mint amelyek összekötik közösségeinket.