Moszkal: Kárpátalja még most sem kapta meg a kártérítést a szeptemberi vihar következményeinek likvidálására

Megyénk még most sem kapta meg a szeptember 17-18-i vihar okozta károk likvidálásáért járó kártérítést – közölte Hennagyij Moszkal kormányzó.

„A legtöbb kár a Rahói, a Munkácsi és a Técsői járásokban keletkezett. A szociális szféra épületeinek (iskolák, óvodák, ambulatóriumok stb.), valamint több családi háznak a tetőszerkezete és felszerelése is megrongálódott. A vihar okozta károk értékét felbecsülték és átadták a Miniszteri Kabinetnek. A károk likvidálásáért járó kártérítésről szóló rendeletet meg is szavazták az ülésen, viszont a miniszterelnök máig sem írta azt alá. Ennek eredményeképpen a pénzt nem különítik el, s a megye nem kapja meg. Arra kértük a helyi önkormányzatok képviselőit, hogy a felújításokat hitelbe végeztessék el, hisz másképp az iskolák, óvodák és tömbházak megrongálódott tetőszerkezettel fogják várni a telet. A tartalékalapok azért vannak elkülönítve, hogy a rendkívüli helyzetekre időben tudjunk reagálni. A vihar három hónapja haladt át Kárpátalján, s megyénk azóta nem kapott egy kopijkát sem” – nyilatkozta.